Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1965-10-20

■ " 1 r ■ ' 1 1 ' ■ ■ * 1,1 I ■■ Ui fi —' * ' ■ —rr (. -■>: * ****** fa- 5 - r Az előadások színvonala véleményünk szerint kielégíti a hallgatók igényét és eddig sikerült biztosítanunk a maximál izmus kiküszobo-^ lését, természetesen vele együtt az alaposság középpontba állítását. Az iskolavezetés azt javasolta, hogy az előadás ne tartalmazza a teljes anyagot, hanem néhány leglényegesebb kérdés kibontásán keresz­tül - a lexikális anyag nyújtása mellett - a feldolgozás helyes mód­szerét is igyekezzen bemutatni. Ezt a kezdeményezést eddig sikeresnek értékeljük azzal, hogy a továbbiakban ezt csiszolni, színesíteni, még hatékonyabbá kell tenni. II. Az egyéb oktatási formák vonatkozásában a Végrehajtóbizottság határo­zataihoz tartva magunkat befejeztük a propagandisták kiválogatását, a hallgatók előkészítését és megszervezését. Ennek alapján - bár részletes számadatok még nem állnak rendelkezésünkre - elmondhatjuk, hogy 17 gazdaságpolitikai, 5o időszerű kérdések, 11 szocializmus építésének alapvető kérdései, 2 világgazdasági tanfolyam és 5 elméleti konferencia indul kerületünkben. Értesülésünk szerint a Kossuth Könyvkiadónál is ilyen arányban rendeltek tananyagot. A kerületi Oktatási Bizottság a tanévet előkészítő értekezletén tervet dolgozott ki az elméleti konferenciákra, a propagandsitálc továbbképzésére és előkészítésére, a pedagógusok ideológiai tovább­képzésére. Ezzel egyidejűleg megszerveztük a vezetőségi tagok részére a négy előadásból álló továbbképzési kurzust. 1./ a propagandisták továbbképzését és az előkészítőket megtartottuk. Az Oktatási Bizottság terve szerint a politikai akadémia előadás­sorozatát, valamint Pogány Róbert: A propagandista munka néhány módszertani kérdése c. anyagát kívánjuk továbbképzésre lelhasz­nálni. Ennek első része október 11—én lezajlott. Egésznapos fog­lalkozásra hívtuk Ö3szea propagandistákat, ahol délelőtt 8-lo óráig " A bókó3 egymás mellett élés és a jelenlegi nemzetközi helyzet " címmel lo-ll óráig módszertani, 11-1 óráig " A népgaz­daság helyzete és nemzetközi kapcsolataink" címmel hallották előadást. Délután az előkészítőket tartottuk meg a megadott tema­tika szerint: " A vállalati munka gazdaságossága; A korszerű üzemszervezés; A szocialista forradalom" témákból. Az előadásokat a kerületi Oktatási Bizottság tagjai és az esti középiskola taná­rai tartották. Valamennyi előkészítő után egy órás konzultációs lehetőséget biztosítottunk. ~ L-------- J

Next

/
Oldalképek
Tartalom