Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1964-09-30

r -| ; hogy a .jelentésben az EiCvI-el kapcsolatoson vannak olyan utalások, amelyekét nem.'ért. így pl azt, hogy a gyártmányé ss ze t ét el -zavarta a munkájukat - nem tutija itt mire . ondóinak, hiszen az Elüé-nek sta­bil a gyártmányösszetétele• Felveti az et. a .gyártmányfejlesztéssel kapcsolatos kérdéseket csak annyiban kellene érinteni, amennyiben a technológiai változásokra kihatással vonnák. Az a véleménye, hogy a G-mutató kihatásának vizs­gálata nem való az anyagba, egyébként sincs ez világosan megmutatva. Az uj anyag másik része az kellene legyen, hogyan lehetne a párt és mozgalmi szervek munkájának hatékonyságát emelni. Jelenleg az a hely­zet, hogy a pártszervezetek éppen a tevékenységi kör bonyolultsága miatt nem tudnak behatóan ezzel a kérdéssel foglalkozni, s meg kell a pártszervezeteket tanítani arra, hogy ezt a műszaki fejlesztési feladatot hogyan tudnák hatékonyan elősegíteni. Jelenleg az a helyzet, hogy a pártve z • t ős égek utólagosan számoltatják be a gazdasági vezető­ket ós ma már ez kevés, bár ez is segít valamit. De el kell jutni oda, hogy egy-ogy gazdasági feladat végrehajtását a pártszervezetek közben hogyan tudnák segíteni. Azt a módot kell keresni, hogy menet­közben egy-egy feladat végrehajtását mozgalmi eszközökkel hogyan kell segíteni úgy. hogy a feladat végrehajtása ne csökkentse a gazdasági vezetés ifcmKlradirrfe felelősségét. Ez nem könnyű feladat és csak úgy lehet megvalósítani, ha a gazdasági célokat világosan tudják megha­tározni a vállalatoknál, ekkor lehet konkrétan meghatározni a párt­szervezetek feladatait is. Az a véleménye azt kell a VB megvitassa, hogy lehetne e témával kapcsolatban olyan anyagot készíteni, amelynek alapján a VB megszab­hatná a két vállalat néhány legfontosabb feladatát úgy, hogy az számon is kérhető legyen, másrészt meg tudná szabni, hogy a párt­­szerve zeteknek e területen mi legyen a következő időszakban a feladatul kés záró s eÍvtárs; véleménye az, hogy e témával a kerületi VB a VCST lét é t meg hatóro zó kérdést tűzött napirendre. Ilyen szempontból a maguk részéről azt a javaslatot kívánták volna előterjeszteni, hogy más alapokon nyugvó feladattervet kell a VCöT-nak készíteni. A gyár az elmúlt években igen nagy erőfeszítéssel teljesítette fő mutatóit, és egyes területeken nem teljesítették tervüket. A karbantartás, a műszáki fejlesztés kérdései sok esetben hátrányba kerültek a mennyi­ségi felfutás mellett. Az a véleménye, hogy az anyag: értékelését másként kell felvetni beruházások vonatkozásában is, mert az a ta­pasztalat, hogy a beruházások realizálódása nehezen történik meg. Rámutat arra, ismert dolog az, hogy a népgazdaság munkaerő mérlege kevés biztatást mutat, s a többszörös felfutáshoz nincs munkaerő. A gyártásiéjlesztási feladatok megvalósítását igen fontosnak tartják azért, hogy stabil termelési helyzetet hozzanak létre. Elmondása sze­rint a mennyiségek követelések szinte végtelenek, s a gyártásfejlesz­tésnek jelen anyagban szereplő része igen kevés ehhez a felfutáshoz. A gyártásiéjlesztés módszereiét illetően elmondja, azokat szeretnék megvalósítani, amelyek kevés erőösszpontositást jelent? s a munkaerő hiány pótlását szolgálja. Az uj anyag készítését illetően az a vélemé­nye, hogy azt a célt kell feltárni, melyeket küls segítség nelkékül meg tudnak oldani, mert semilyen olyan külső segítségre nem lehet szá­mítani^ ami a tudást pótolná. Elmondja még, hogy e témában a maguk részéről is folytatnak vizsgálatot, ennek tapasztalatait szívesen az et-ak rendelkezésére bocsájtják. Virághné cÍvtársnő: javasolja a VB-nak bízza meg a titkárságot, a nGB-ot, hogy ;Özösen - az elhangzottak alapján alakítsák ki azokat a •------------|— — J IttK*

Next

/
Oldalképek
Tartalom