Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1963-03-13

"10" I “elves 'lesz, ha minden szövetkezet a maga területén megvizsgálja ezt f a kérdést. I kerület részéről elsősorban a szövetkezeti elnököm fele kell bátrabban fordulni, felvetni a kérdést, mert Tubl et. szavaiból is az derül ki, hory ő maga sem ért teljes egészében egyet, át kell gondol­ja tehát ő is ezt a problémát. A szövetkezeti elnökök, titkárok, szövet­kezeti vezetőség felé a kommunistákon keresztül kell felvetni a kérdést, és helyesnek tartja felfelé is javasolni, hogy nézzék meg, adjanak báto­rítást a szövetkezetek felé. Miután a közgyűlések már nagyobbrészt lezaj­lottak, kiosztásra került a felosztható rész, 1963-ra vonatkoztatva kell. eljutni megfelelő meggyőző munkával, hogy ebben a kérdésben helyes irány­ban foglaljanak állást. Ahol még nem volt meg-a közgyűlés próbálkozni kell eljutni oda, hogy az 1962-es felosztásból meghatározott feladatra valamilyen összeget már tartalékoljanak, - ez jó példa lenne az_1963-as évxe• J&v&sol,]ebben & kex*ci8sben 3. BPB gs qz OIyIo// .LlXebeivesei í*0X0 » is forduljanak, vessék fel a tapasztalt problémákat, kérve a segítséget. Egyetért azzal, hogy a VB a II. félévben vizsgálja meg a szövetkezeti partszervezetek munkáját, egyébként a marc. lo.~i kibővített titkári értekezleten is napirendre tűzik ezt a kérdést. •^atáro zat: 1. / A kér. VB a szövetkezetek saját erőből való_ fejlesztésével >kax>eso~ latos problémákat juttassa el a BPB és az OKISZ illetékesei fele, kérve e kérdésben segítségükét. Felelős: Szerelmi Tibor Határidő: 2. / A kér. VB a II. félévben megvizsgálja a szövetkezeti pártszerveze­tek munkájáig-Felelős: Határidő: II. félév A VB a tájékoztatást és a határozatokat egyhangúan elfogadja. Tájékoztató a minisztériumi ipar 1963* január-február havi tervteljesitéséről. / Tájékoztató mellékelve./ Kérdések - észrevételek. dr.Kékesi elvtárs: felveti, tudomása szerint a Gránitnál a profileltoló­­'das mellett a szén mennyisége és minősége is befolyásolta a mutatók kedvezőtlen alakulását - kérdése az, tudnak-e erről. Jánki elvtárs: nem érti a Húsüzemnél hogyan lehet az, hogy a létszám a bázishoz viszonyítva emelkedett, a többtermelest termelekenysegbol hozták, bár létszám túllépésük van. Szerelmi elvtárs: válaszában elmondja, a Gránitgyár tervet teljesítette, a szén nem befolyásolta a teljesítést, viszont elog nagy a 9 milliós visszaesés a 21 millióból. A csiszolókorongnál nagyobb az anyaghányad, nagyobb termelési értéket kevesebb létszámmal tudtak előállítani és ^ez befolyásolja a termelékenységet. Elmondja, a Húsüzemnek 1962 első két hónapjában átlagos létszáma 172 fő, tervezett erre az evre 166 főt, es felhasznált 169 főt. A létszám tehát a bázishoz viszonyítva csökkent? de a tervhez viszonyítva 3 fővel emelkedett, ugyanakkor a többtermeles­­nek termelékenységből hozott hányada bázis alapon van számolva es ha a 166 fős létszámot betartják, jobb lett volna az arány, mint loo %• A Gránitban ez évre kevesebb létszámot állítottak be 865 főt, az 196<~ I. n.é. létszám 9^6 fő volt. ■ ......................... ■ P" ' 11 I | .1 II I I I B .11 IMI I I I I II .1 ' ----------------------------------------------------------------------------------------­L ---— —J

Next

/
Oldalképek
Tartalom