Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1962-09-12

I ■ 1 tartaná azt is, ha. a brigádokba gazdasági vezetőket is bevonnának. Tapasztalata, szerint a szakszervezetek részéről a munkaversennyel való foglalkozás kampányszerű, szociális kérdésekkel sokkal többet foglalkoz­nak mint a termeléssel, a munkaversennyel. Elmordia, hogy a fiatalok komolyan foglalkoznak a versennyel, a termelés­sel, igy az EKM, VOR, VCoT KISZ szervezetei aktiva értekezleteket is tartottak bizonyos termelési kérdésekkel kapcsolatban. Homoki elvtárs: egyetért azzal, hogy a versenyt illetően nem a^dolgozóknál van a probléma^ hanem a gazdasági vezetésnél. A gazdasági vezetésnek eive­­nyositeni kell azt az elvet, hogy nem lehet tervet teljesíteni a verseny­­mozgalom bekapcsolása nélkül, s a munkaversenyt úgy kell szemelott tarta­ni mint a többi mutatókat. Fontos lendítője a mubkaversenynek a verseny nyilvánossága, ugyanakkor keresni kell újabb elemeket is.^Velemenye sze­rint a vállalatok vezetőitől függ a verseny sikere, eredmenyessege. Vieh elvtárs: egyetért azzal, ott lehet jó, és eredményes munkaversenyt inai tani,' áliől az előfeltételek biztosítva vannak, s a fizikai dolgozok mellett műszaki és egyéb beosztásúak is résztvesznek a versenyben, uiyan üzemben, ahol a hó elején belső munkanélküliség mutatkozik, hó végén pedip hajrá-munka folyik, nőm lehet; hizhositejii a versenyb• Ilyen őse b all fenn az EKM-ben . A dolgozók az ilyen problémákat szenvedelyesen ^ vetik fel taggyűléseken s hiba, hogy a taggyűléseken a vezetők nem jelen­nek meg, pedig fontos volna, hogy tudjanak a dolgozók felvetéseiről. Felveti a kommunisták felelősségét ebben a kérdésben is. Véleménye^sze­rint a munkaverseny lendítéséhez szükséges az előfeltételek biztosítása, s a verseny lendítője volna a tervek teljesítésének is. Elsősorban a gazdasági szerveknek kell rendet teremteni,(S ezzel párhuzamosan az üzemi társadalmi szerveknek kell a tett intézkedéseket politikai munxaval alátámas ztani• Ecsedi elvtárs: ismerteti, hogy a VB tárgyalása után a KISZ részéről tettek intézkedést a versenyt illetően, megbeszéltek a fiatal okkal ezt a kérdést, tettek is vállalást, jelenleg több mint loo ifjúsági brigád működik. 1766 fiatalnak van konkrét vállalása a kongresszus tisztelet re. ,15 olyan ifjúsági brigád van, amelyik elnyerte az ifjúsági munkabrigad< címet, ugyanakkor a fiatalok nagy számban vesznek részt a takarékossági mozgalomban. A KISZ Bizottság, de az alapszervek is megfelelő súllyal fog­­^ lalkóznak a munkaverseny kérdésével. A kongresszus tiszteletere mozgalmat indítottak az ISZM 4 követelményének teljesítésére. A maguk részéről is találkoznak olyan problémával, hogy a feltételek nincsenek megfeleljen biztosítva, vagy átszervezésnél szétdobják a brigádokat. Tapasztalatuk az, hogy a felső gazdasági vezetők nem támogatják megfelelően a munkaver­senyt, nem adnak segítséget, útmutatást, hogy milyen legfontosabb felada­tokra irányuljon a verseny, "elyes módszernek tartják pl azt, hogy a VOR-bán a termelési osztályvezető ismertette a vállalatok előtt álló feladatokat a fiatalok előtt. Ezt máshol is helyes lenne megvalósítani. A kerületi KISZ Bizottság látja a munkaversennyel kapcsolatos feladatait, törődik ezzel a kérdéssel, de szükségesnek tartja, hogy a kerületi PB. termelési felelősével a kapcsolatot szorosabbá tegyék. Jánki elvtárs: véleménye szerint egyet kell érteni azzal, hogy a jelentés nem a legsikerültebb. Az et. rámutat arra, a VB#tagjai előtt ismeretes, hogy a kerület üzemei hogyan állnak az 1962-es évi terv teljesítésevei. Az I. féléves terv teljesítésének -tárgyalásakor a VB megállapította, hogy az üzemek vagy az export terén vannak lemaradva, vagy a termelékenyseget illetően vannak problémák s kivétel nélkül probléma mutatkozik a többter­melés termelékenységből való hozatalát tekintve. Az önköl sóg állása terén olyan tájékoztatást'kapott a VB, hogy a VCST-ban komoly probléma von. Ugyaj akkor van tennivaló a létszámgazdálkodás terén is. Mindezek a lényeges dolgok azt mutatják, hogy a munkaverseny az üzemekben nincs a helyén. Egyetért azzal, hogy nem a dolgozóknál jelentkezik a probléma, a dolgozók­­nal meg van a munkaedv, akarnak versenyezni, de ezt akadályozzák a muruca tt L és üzemszervezési kérdések. J I---------------------------------------------------- 8 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom