Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1988-02-24
! _ Nem egészsen értjük a Közigazgatási Bíróság létrehozására vonatkozó javaslatot, hiszen közigazgatási döntéseket ma is meg lehet bíróság előtt támadni. Ennél fontosabbnak tartanánk annak megszüntetését, hogy ez a jog miniszteri vagy annál magasabb szintű döntésekre nem vonatkozik. ; A társadalmi szervezetoki a vonatkozó részt igen vázlatosnak, több vonatkozásában hl-nívósnak tartjuk (pl. ide tartoznak-e az egyházak is ? Hogyan értelmezzük a jövőben a part es a KISZ eddig közvetlen kapcsolatát, stb.). Megítélésünk szerint, ha most nem tud . ' többet mondani, akkor ne tárgyaljuk önálló fejezetként, u a bevezetőben ejtsünk szót az erre vonatkozó alapelvek ól. A kerületi Párt- Vé; -hajtó Bizottság összességében egyetért a Tézisekben megfogalmazott javaslatokkal. Kész mindent megtenni annak érdé Kiben, hogy a vitát követő döntések kerületünk pártmözgaJzí gyakorlatában, politikai közéletében mielőbb va Író r a vá 3,ana k, Budapest, 1988. január 29, MSZMP XIX.kerületi Párt-Végrehajtó Bizottság l _________________________________________________________J —-------------- 1 ■