Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1987-06-29

I [ -2-alattiak aránya 77 X, az általános iskolás korúak száma megkétszereződött, s jelenleg 10.177 fő. Az áj városrészben, valamint a sortatarozások és felújí­tások eredményeként Hekerlén javultak az életkörülmények. Ezzel egyidőben mig a munkaképes lakosság száma 34 ezerről közel 44 ezerre nőtt, tovább csökkent az állami és szövetkezeti munkahelyek szama, s az 1900- -as hatezerrel szemben ma alig haladja meg a négyezret, melynek negyedet töl­ti be kerületi lakos. Tovább szaporodtak a TSZ melléküzemágak, gazdasaga mun­kaközösségek és szakcsoportok, melyek közel ketezer főt foglalkoztatnak, z a - kerületi foglalkoztatottak mintegy kétharmadát kitervó - réteg ugyanakkor z- politikai szempontból nagyrészt kívül esik hatáskörünkön, szervezetileg nem kapcsolódik a kerülethez. II. a lakóterületi politikai munka és közélet_hejjizete_ A fenti folyamatok, változások eredményeként kerületünkben megnőtt a szeles értelemben vett lakóterületi politikai munka jelentősége, s élesen vetődik fel tartalma, eszközrendszere továbbfejlesztésének szükségessege. Politikai berendezkedésünk történelmileg kialakult sajátossága, hogy a po i­­_ tikai szerveződés fő centruma a munkahely, s a lakóterületi közélet elsődle­gesen a várospolitikával kapcsolatos kérdések, a szőkébb lakókörnyezet prob­lémái, valamint a szabadidő eltöltésével összefüggő feladatok koré szervező­dik. Erre a területre koncentrálódik a politikai szempontból kiemelkedő fon­tosságú országgyűlési és tanácsválasztások előkészítése és lebonyolítása - gyanakkor összefüggésben az ország gazdasági, társadalmi helyzetének alakulá­sával a lakóterületi közéletben is egyre gyakrabban es élesebben jelenne meg olyan politika alakító törekvések és érdekek, melyek túlmutatnak a kerü­let hatókörén ( nyugdíjasok helyzete, egészségügyi ellátás, nyugdíj- es au, rendszer reformja, stb.) E kérdések kezelésében még nem minden területen ren­delkezünk gyakorlattal. Tapasztalható a helyi érdekek felerősödése es mar an­­sabb megjelenése. A sok esetben jogos igények és a korlátozott loho ősege közötti feszültség csak a demokratizmus szélesítésével, a nyilvánosság ej-L- -- —J ^ —'——■-----------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom