Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1986-09-25

I- 5 -A Petőfi tér 1 - 2 . s z . ház felújítása 1987-ben kezdődik meg. Az ehhez szükséges felmérési dokumentációt az IKV megrendelte. Folyamatban van további 4 épület felmérése is. A tetőtéri laká­sok beépítési terveit akkor lehet megrendelni, ha a műteremlaká­sok építtetőit a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja kijelöli. A lakosság támogatásának megnyerésére megfelelő tájékoztatásokat adott a tanács, mégis jelentős ellenállást kellett és kell a továbbiakban is leküzdeni. Az elmúlt években az IKV kiemelt feladatának tekintette a lakbérek beszedését, a hátralékok csökkentését. A nagyobb o d a - figyelés, a következetesebb munka sem eredményezte azonban a hátralékok csökkenését, sőt ez az összeg évről évre emelke­dik. Okai között szerepet játszik, hogy nő azon családok száma, akiknek az évről évre emelkedő lakbér fizetése gondot jelent. 1985. december 31-vel a lakbérhátralék összege meghaladta az 534 ezer forintot (az éves bevételi előirányzat 74271 ezer forint). A hátralékosok többsége 1-2 havi lakbérrel tartozik, de nem ritka az egy évet meghaladó hátralékkal rendelkezők száma sem. A lakbérek beszedését 1986-tól a Fővárosi Számítás­technikai és Díjbeszedő Vállalat végzi. A behajtása is elsősor­ban az ő feladatuk, csak eredménytelenség esetén kerül vissza az Ingatlankezelő Vállalathoz a lakásbérleti szerződések felmon­dása miatt. A felmondási perek során szerzett tapasztalatok alapján a kerületi pártbizottság kezdeményezésére a kerületi Bíróság koordinációs értekezletet hívott össze a közreműködő szervek részvételével. Itt döntöttek az előkészítés javításáról, a peres eljárás soronkívüliségének a kerületi tanács operatív közreműködésének, a kiköltözésre kötelezettek lakásának soron kívüli biztosításáról. Az áll ami t u 1 aj donú házingat 1 a n o k és_lakások el idegem' tésére irányuló vételi ajánlatok 1983-tól jelentősen növekedtek. Öt év alatt a benyújtott kérelemből a tanács Végrehajtó Bizottsá­ga 33 db elidegenítést hagyott jóvá. A beérkezett kérelmek elsősorban egy vagy több lakásos, de kis lakásszámú épületekre vonatkoztak. Kedvezőtlen tapasztalat, hogy az ügyek intézése Lm* 1^ ————————

Next

/
Oldalképek
Tartalom