Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1985-11-28
I-.-' q I- 2 -6. A párt-végrehajtóbizottság egy későbbi időpontban térjen vissza a feladatok teljesítésének állására, a megtett intézkedések hatásának elemzesere. 7. A pártszervezetek fordítsanak nagyobb figyelmet a KISZ-szervezetek eszmei-politikai irányítására, az ifjúsági felelősök tevékenysége kapjon nagyobb hangsúlyt. 8. A pártszervezetek támogassák a KISZ helyes döntéseit, képviselőiket vonják be a döntések előkészítésébe és végrehajtásába. 9.A pártszervezetek igyekezzenek a fiatalokat mind nagyobb számban bevonni ^ a pártoktatásba, jobban megismertetni velük a párt döntéseit és az ebből fakadó tennivalókat. A párttagok személyesen mutassanak példát a politika ^viseletében, a cselekvő kiállásban. 10. A pedagógus pártszervezetek segítsék elő az iskolai diákönkormányzat érdem! működését, a mozgalmi munkának a nevelőmunka szerves részévé való válását, segítsék a KISZ-szervezeteket a diákok politikai képzésének szervezésében. 11. A munkahelyek kommunista vezetői tartsák kötelességüknek a fiatalok küzdő ményezőkészségének kibontakoztatását, beilleszkedésük, előmenetelük biztosítását, vezetésbe való bevonásukat. Működjenek együtt a KISZ-szel a termelést segítő ifjúsági mozgalmak fellendítésében, a meglelclo érdekeltségi és ösztönzési rendszer megteremtésében. 12. A jelentést és a feladattervet a pártbizottságok és pártvezetosegek dolgozzák fel, és határozzák meg tennivalóikat. Határidő: 1985. december 31. Felelős: pb. és pv. titkárok 13. A feladattervet alapszervezeti taggyűléseken ismertetni kell. Határidő: 1986. március 31. Felelős: alapszervezeti titkárok A párt-végrehajtóbizottság az ifjúság körében végzett politikai munka , további feladatai végrehajtása érdekében a következő ajánlásokat teszi• i_ -J — —1 ————---—--------