Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1984-07-05

: A munkabizottság 1980. májusától 1983. decemberéig 30 alkalommal ülésezett ós ezalatt 44 témát vitatott mog. A legtöbb Kérdés az aqitáció ós propaganda, illetve közoktatás területen volt. A té­maköröknek mintegy fele került VB, illetve PB elé. Ha azt vizs­gáljuk, hogy a témák harmada ügyrendi, tájékoztató vagy vitafó­rum jellegű volt , látható, hogy évente 6-8 nagyobb kérdéskor vizsgálatát folytatta le a munkabizottság és ezek többsége fel­sőbb párttestület elé került. Feladataink;- tovább kell folytatni az un. felmérő jellegű vizsgálati mód­szerek alkalmazását. Ezek alkalmat adnak széleskörű tájékozó­dásra, segitik a csoportmunkát, az egységes velemenyek kiala­kítását, a helyesebb döntéshozatalt;- esetenként az Írásbeliség rovására is, tovább kell erősíteni a bizottságon belül a mozgalmi jelleget, "külső szakemberek ^ bevonásával növelni kell a vitafórumok számát időszerű poli­tikai kérdésekben;- javítani kell a kapcsolatot a kerületi Tanács Közművelődési Bizottságával, témától függően közös megbeszélések szervezé­se munkatervek egyeztetése szükséges;- erősíteni kell a bizottság szerepét az ellenőrzésben, ezzel is a határozatok egységes értelmezését ós a végrehajtás szer­vezését segítve. II. Aqitációs-és propaganda munkánk időszerű kér­dései és feladatai A párt tudatformáló tevékenysége ma arra szolgál, hogy terjessze ós elfogadtassa eszméit ós politikáját, megnyerje a tömegeket a szocialista társadalmi viszonyok továbbfejlesztéséhez. Az agitáció és a propaganda módszere, stílusa, egymáshoz való viszonya, tartalma és felfogása, a befogadó emberek érdeklődé­sének, gondolkodásának, helyzetének megfelelően változik. Eredményessége attól is függ, hogy időről-idore milyen célokat állítanak a központi határozatok a párt fontos munkaformái ele. Az MSZMP i<B 1983. április 12-13-i határozata az eszmei-politikai nevelőmunka kérdéseiről szólva, az eredmények elismerésével együtt megállapítja: ”... a párt ideológiai tevékenysége, agitációs és propaganda munkája nem tudott elég gyorsan és rugalmasan alkalmaz­kodni a nehezebb, bonyolultabb feltételekhez . Egyetlen pártszervezet sem "önálló sziget" a határozat megálla­pítása érvényes kerületünkre is. Ennek ellenére a feladatok során látnunk, ereznünk kell mely rétegek és melyik témakörök azok, amelyekkel kiemelten kell foglalkoznunk. Kerületünk lakossága a rekonstrukció következtében folyamatosan növekszik. Ezzel egyidejűleg csökken a kerületi üzemekben dolgozó munkások aránya, nő a pedagógusok ós a TSZ melléküzemágakban, kis­üzemekben foglalkoztatottak száma. i------ J--- 1 ■ ——

Next

/
Oldalképek
Tartalom