Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1982-06-29

I I ! - 6 -Tálén ez az igény-.leneég /V^élasz -a*. hog^-ala csony az állami kepzesoen állami képzésben. Legnagyobb közül majd 90 % nem ^íetoláLnL«TMina£ .lg faiskolára, számban - 4,5 % - Ikoz®?i® „t-mondás. hoqy pártszervezeteink egyetemre 0,3 % jár* 1 bizonvitlák. Valószínű, hogy az ennek a ténynek elvezőjéta?koz?atottak egy részénél több­összeaitett adatokban a foglalkoztatotté^ gy^^ véletlen mintába^bavontak3köréből a'szakmai képzésből kifárad. B./ Munkahelyi körülmények A vizsgált sokaság “'ílSr^í'SÍÍSÍrtuSföS^"^ 30 % azoknak a 3Záma, akik 20 -1® azt meghaladó élet­delkeznek, tehát k°J®Lgúnnyal a vizsgált személyek korúak. 5 ívntt r»v;Ida!bb aunkavi,»“ Y hogy a vizsgáltak 25 %-a rendelkezik, ez pedig értri8 értékelhetjük pozi­döntő többsége 30-45 év kozot *dolqoZÓk fele megfelelőnek, tivan, h°gyum!í"^,í0r^mctnyinŐ9?ti rossznak. Ebből a 22 %-ból 16 %-a lónak Ítéli. ^2 >6 ilAz eiőbbi adattal szemben azon­kótharmad a 30 fel®**^ós látható, hogy munkakörével a megkér­­ban bizonyos ellentmondás iátnato, nugy dezetteknek csak 4,1 S5-a elégedetlen. , u ^lAmonfitel lehetőségét vizsgálva egynegyed Ane7Iá?le&saégsteaf"'eíSrelépéa re. de a döntő többség egyéb­ként sem tervez munkakör változást. Ez a "változatlanság! igény" /Se*®gyLn1^1? izikai vábbkópzésben résztvevők alacsony f*kJérője i8 lehet az egyén munka elismertségének szereteténeK roKmor j részéről. C./ Lakáskörülmények A megkórdszsttek 90 %-a Budapesten üi'bC összkomfőrto^lakásban^dehaSkomfort nélküli laká­sok 91 %-ban i3 van konyha. Üdülője, ingatlana a 2®9k^z®Zehozzátó^namégaazt! hogy szép számmaíbvannak97?anok. akik önálló ingatlanban - kertes ház -laknak. /7 %/• 3.E£?:í“ib^ utazással, munkahelye es lakóhelye kozo . ü./ Kultúra és szabadidői A művelődésben döntő terepe a ^á^*3IÍkeSi.k. tK.Íltiíóíis^rdek­­amellyel a me9kárdezettek 95 % ®QJ0Vlzió| a kérdőivet kitol­­lődós szempontjából me9határoz , á£taláno9 esti szórakozásának, tők legnagyobb része ezt tekinti általános ! —------T j

Next

/
Oldalképek
Tartalom