Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1981-01-21

I. " 1- 6 -Az értelmiség és az egyetemi ifjúság körében növekszik a pártellenes hangulat, fokozódik az ellenséges irányzatok befolyása. Nagy gonaot jelent a tömegtájékoztatás a rádió, televízió irányítása. A katolikus egyház magatartását egyfajta kettőas.égule^mzi,. veze­tőinek többsége az ország súlyosbodó nehézségeiből adódó veszélye­ket felismerve a konszolidációra törekszik. Ugyanakkor a helyzetet igyekszik kihasználni az egyház befolyásának további erósitesere. A LEMP nagy erőfeszítéseket tesz az októberi plénum határozatánál egységes értelmezésére, a végrehajtás megszervezésére. A válság f*. rendezésében alapvetőnek tekinti a politikai eszközöket. ^ Készséget mutat a sztrájkotokkal kötött megállapodások teljesíté­sére, együttműködésre törekszik a szakszervezetekkel, legfontosabb politikai feladatának tekinti ezek szocialista jellegének biztosí­tását. Igyekszik elősegíteni, hogy a szakszervezeti választásokon a vezetésbe minél több józan együttműködésre kész személy és part­tag kerüljön. Egyidejűleg a kormányzat lépéseket tesz a szocialista ellenes erők visszaszorítására. Igyekszik politikai, esetenként adminisztratív eszközöket is alkalmazni. __ ^ A tömegek is mind szélesebb körben igénylik az erélyesebb fellépést mert növekszik az aggodalom a helyzet romlása miatt, fokozódik az ^ ellenszenv a Szolidaritás egyes szervezeteinek erőszakos modsze-^ reivel szemben. A politikai helyzet stabilizálására irányuló lepe­­~ sekkel párhuzamosan a legnagyobb erőfeszítéseket a gazdasági ne­zéségek leküzdéséért teszik. Eddig csak a legégetőbb gondokat pró­bálták enyhíteni. Pénzügyi eszközök átcsoportosibásával 0 3 nagybe ruházás leállításával, 400 milliárd zlotyi szabadult fel,melyet a mezőgazdaság fejlesztésére az életszínvonal javítására fordí­tanak. Elkezdődött a vállalatokNagyobb önállóságot biztosító irányítási rendszer jrcform^-ci is* A pártvezetés értékelése szerint a korábbiévek erőltetett ütemű^ taglétszám növelése következtében^elhigullypárt) Sorainak rendeze­sd i«~napirendre kellr-iieg^^^da^waiálW . t - JL _. _ ____________----—__-___- - -- -- — - — - - - - - - - - - * - - — - ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom