Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1979-10-04

* lakág felépítését tűzi ki célul. A lakáépitések lakótelepenként! számszerű bontása mégsem történt meg, a II/B ütem további menetét illetően a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága a közeljövőben dönt. A VI. ötéves tervidőszakban a szanálások és lakásépítések gyorsihásával 8zémőIhatunk miután a rekonstrukció foXy caágá­hoz 'szükséges feltételek az V. ötéves terv végére az alapköz­müvek kiépítésével megteremtődnek. A VI, ötéves tervben megkezdődik a váróarész-központ.? s ' belül a kereskedelmi centrum építésé. Az T. ütemben c2..)Oü nf kereskedelmi és szó Igáit ah'ó léiesitmény épül. üzen bein., kiemelt helyet foglal el az iparcikk áruház építésé. Elvi döntés született abban is, .hogy a Kossuth téri piac csak akkor kerülhet szanálásra, ha az uj fedett nők felépül. b,/ Magánerős lakásépítés. A Fővárosi Tanács a telepszerű többszintes magánerősakós­­énitéol területek kijelölése Tekintetében meg nem döntő U- reHileTí vonatkozásbán ismeí’e 11en több területre tettünk javaslatot, melyet az illetékesek megvizsgálnak. Előnyben a szanálásmentes területek részesülnek. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Főváros VI,ötéves tervébe legalább egy általunk javasolt terület is bekor i.jön. 2./ Közlekedéste.1 lesztés. A Minisztertanács 1979. május 16-án 1011/1979.sz. alatt határo­zatot hozott a közlekedéspolitikai koncepció továbbfejlesztésé­ről. A határozat szerint Budapesten folytatni kell a metróháló­zat építését és gondoskodni a helyi, környéki es távolsági tö­megközlekedés rendszerének, valamint a metró kapcsolatainak to­vábbi kiépítéséről, a gyorsvillamos hálózat kialakításáról, az ^ elővárosi vonalak gyorsvasutta fejlesztéséről, tovaboó^ áldoza­tosan ki kell építeni a fővárost elkerülő autó-pálya-korgyürüt. A Minisztertanács határozatát megelőzően a 15 éves lakásánLtési- és telepítési tervvel összhangban a í^vároe^a^cs is megtár­­cr-oaltn és elfogadta Budapest nagytavlatur.hlzlek^éif_eí]_U-í^l^ési, koncepcióijTtT"ami''kiindulási alapját képezi majT a Köziekedesfejlesztési Terv elkészítésének. Kerületünk közlekedésében a VI. ötéves tervidőszakban jelentős, pozitív irányú változások várhatók. Az 1977-ben átadásra került Sibrlk Miklós úti közúti val összefüggésben alakitottIFIci a TosauWTer és kornye1ce~Tae­­iglenes forgalmi rendjét. 1^8o. végéig megépül 11 metróvonal Nagyvárad tér-Kispest-Köbanya Vasutaliomá8(közötti szakaszaimélynek egyik jelentős megállója és forgalmi csomó­pontja a kerület határánál lesz. L ________________________________________________ L . _...__..._______ -_______— _____. - ........ - -- - - --- - — - ... -.... - * ----- - — - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom