Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1978-03-30
A tanácskozás résztvevői egyetértenek abban, hogy kezdeményezni kell e pártokkal a közös akciókat a nemzetközi kérdésekben* Tovább kell fejleszteni a két és többoldalú kapcsolatainkat, arra törekedve, hogy a kommunisták minél szélesebb köre ismerje meg alaposan a szocialista országok testvérpártjainak tevékenységét. Több küldöttség szólt a szociáldemokráciához való viszonyról, aláhúzva, hogy külpolitikai törekvéseink érdekében szükséges a kapcsolatok és az iegyüttmüködés fejlesztése. Ugyanakkor hangsúlyozna a szociáldemokrata ideológiai harc fontosságát. Annál is inkább mivel az utóbbi időben a szocialista internacianálé fokozta ideológiai-politikai tevékenységét. A tanácskozás résztvevői kedvezően értékelték pártjaink együttműködésének tapasztalatait az ideológiai, a tájékoztatási és a propaganda munkában, a közös társadalom-tudományi kutatások, az oktatás és a kultúra területén. Elismerően szóltak a közös akciókról, rendezvényekről. Több javaslat hangzott el az együttműködés fejlesztésére. Kádár János elvtárs fogadta a tanácskozáson résztvevő központi bizottsági titkárokat. Felhívta figyelmüket arra, hogy foglalkozni kell olyan elvi kérdésekkel, mint a proletárdiktatúra, az emberi jogok érvényesülése a szocializmusban és a kapitalizmusbán, a társadalmi haladás emberi felszabadító mozgalmak, es az uj nemzetközi gazdasági rend. Hangsúlyozta^hatékonyabb érveket kell kidolgoznunk és tökéletesítenünk kell módszereinket. Megerősítette, hogy a magyar párt a jövőben is mindent meg tesz az együttműködés fejlesztésére. A küldöttségek elismerően nyilatkoztak az MSZMP 1 éves koordinációs tevékenységéről, Ó3 megállapodtok abban, hogy a következő évben a Német Szocialista egységpárt látja el a koordinátori feladatokat. I ' 4 t--J