Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1978-12-21
I bonyolít körülményei között is a kommunisták számára "szent és sérthetetlennek" kell lenni. A határozatok között ill. azouon Délül nem lehet válogatni. a g-Kedves Elvtársak ! ^ A párt vezető szerepének erősítése, a part az allami, a gazdasági és a tömegszervezetek erőinek összehangolt munkáját igényli és ez a tervezésnél kezdődik. A tervező munka jobb összehangolása nemcsak az erők nagyobb üszpontositását, hanem a párhuzamosságok, ismétlések csökkentését is eredményezheti. Közismert, hogy sok időt fordítunk olyan kérdések elemzésére, vizsgálatára melyekkel már mások foglalkoztak és megfelelő határozatok varrnak. Elemezgetés helyett a végrehajtáson kell dolgozni. A végrehajtás-munkamegosztás szerinti-konkrét feladatait kell a cselekvési programokba, intézkedési tervekbe, munkatervekbe megfogalmazni. A párt vezető szerepe(a végrehajtás során(tömegméretekben az alapszervezeteken keresztül valosuL meg. Az irányító pártbizottságon feladata hogy tegyék rendszeresse es tartalmassá az iranyitaso, teremtsenek -jó feltételeket az alapszervezetek munkájához. s-,. Minden döntésnél, határozat hozatalnál, feladat meghatározásnál előzetesen kell többet törődni a végreahjtás végig gondolásával, az elvégzendő munkák különböző körülmények közötti "lejátszásával". A pártirányitás alapkérdése a kádermunka is nagy szerepet kapott az aktiva értekezleten. A káder és személyzeti munkában a KB 1973.novemberi, valamint a Budapesti és kerületi PB vonatkozó határozatai az irányadóak. A káder és személyzeti munka jelentősen fejlődött a végrehajtás alapvetően eredményesen halad. A káderpolitika alapelvei összességében érvényesülnek. A párt, a gazdasági, hivatali es a társadalmi szervek vezetőinek nagy többsége megfelel a politikai, szakmai és vezetőkészségbeli követelmény élen ek. t----— -J [ - 18 -