Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1972-07-07
f - 2 -A felszólalók a jelentéssel, a feladatterei egyetértettek. Az volt a megállapítás, hogy van bizonyos elSreiépés a közmüvelődés terén, de igen sok még * tennivaló, a lányossá A kerületben a közművelődésre fordítható összegek összességében £l<S tiíSSSek, de szétapróaódak. Ezárt f«i».rUlt, hely.s l.mie az anyagi, technikai er5k öeezpontositáaa gjetóben a W|«i felügyeletet szélesíteni, hogy az e célra fordítható <összeg valóbL helyesen legyen*kihasználva. Az SímÍn?^?Cflíx1voíttté ' hogy az anyagi ráfordításaik magasabbak, mint amiről ?zó voit, pl. fenntartási költségek, klubok létesítése, kirándulások, versenyek. vetélkedők rendezésére sokat áldoznak. Felvetették azt is, hogy hivatásos népművelő beállítására az üzemekben nincs lehétőslg, ezt az ifjúsági, szakszervezeti:k®J®~ tében kell megoldani, az itt tevékenykedőkből szakképzetteket nevelni. Van tennivaló a szocialista brigádoknál is, hogy mindhárom feladatuknak eleget tegyenek. Javaslat hangzott el a családi ünnepségekkel kapcsolatban, hogy a Tanács szervezzen szertartás-szervező bizottságot,__, melynek feladata lenne ezen ünnepségek színvonalasabb megrendezése. Úgy értékelték, hogy a HNF és a KISZ együttműködése jelentősen javult. Felhívták a figyelmet a bejáró dolgozókkal való foglalkozásra, fi velük való fokozottabb törődésre. A kerületi mttvelődési házak munkáját nagymértékben gátolja az a körülmény, hogy meg kell keresniük a fenntartási költségeket, ami a közművelődési munka rovására megy. Anyagi vonatkozásban elhibázott rendelkezések vannak, ezek nincsenek k?fffz*®sA^*ffttbim helyesen kimunkálva. Meg kellene nézni, hogy kerületi VÍB*íTr£Ö®tba^ mi a ráfordítási lehetőség és ennek mértékében s^V^tás. Javasolták a művelődési házak és üzemek jobb 1 közös akcióbizottság létrehozását, valamint szükségesnek látszi felnőttoktatási bizottság létesítésére is. Felvetették, hogy lsen nagyszámú a fiatalok között a 8 általánost el nem végzettek aránya,®jobban kellene őket erre ösztönözni, megfelelően elismerni. Fontos kérdésként emelték ki a szakmai kégzés fokozását, szabadidő eltöltésének helyes megszervezését. Igényelték azt is. hogv szükség volna a kerületben egy barkácsboltra. ^ Az EMrészéről felmerült az, hogy a szakszervezet megszüntette a támogatást, helyes lenne ezt megvizsgálni, hogy »i«rt. Volt olyan javaslat, hogy az EKM művelődési házat több üzem jobban ki tudná használni, esetleg játékteremként hasznosítani. Gvulai elvtársi elmondotta, hogy a kerületben a közművelődésre ^ fordlihaió' összeg az üzemekkel együtt kb. 3-3.5 millió Ft. Ennek jó és eredményes felhasználása érdekében kellene tenni valamit, valamilyen módon az erőket összpontosítani. Arra gondoltak, hogy a feladatok megfelelő elosztásával az összegek is jpbban lesznek felhasználva. Véleménye az volt, hogy az üzemeknek is jobban kellene mépszerüsiteni a családi ünnepségeket. A Játékterem létesítésével nem ért egyet, az nemsí közművelődési célt szolgál. Ismételten javasolja az üzemek felé a szakképzett n®8®ttvelők kérdésének megoldását. Egyetért azzal, ®^Jkét művelődési háznak jelentős problémája, hogy bevételi tervét teljesítenie kell és ennek függvényében dolgozhatnak. Ez nem helyes, mert a közművelődés nem®lehet áru, mint ahogy a közoktatás sem az. Barkácsboltot terveznek létesíteni. Szabó elvtársi véleménye az, időszerű volt a témát napirendre^___J tűzni, s a gazdasági és politikai vezetés feladataként meghatározn L k—■— I