Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1970-04-17

(m *»»«**«* * ^■***» I : A IV. ötéves terv végleges kialakítása tehát még további kimunkálásokat, tárgyalásokat, koor­dinálásokat tesz szükségessé. A IV. ötéves terv időszakában kerületünkben is megkezdődik a szanálással egybekötött lakásépítkezés. Szorgalmazzuk, hogy az első ütemre tervezett 525 lakásnál több épüljön fel, a főváros tervében szereplő minimálisan 85 ezer, maximálisan 95-100 ezer lakás közti különbség egy része a mi kerületünkbe kerüljön. A Budapesti Pártbizottság és a Fővárosi Tanács megállapítása szerint azonban a többletlakások megépítésének előfeltétele, hogy az ötödik házgyár is megkezdje működését, s az építőipar munkájában, szerve­zettségében is minőségi változások következzenek be. Ennek érdekében az illetékes párt és állami szervek megteszik a szükséges intézkedéseket. A többletlakások egy részének kerületünkben ^ való megépítésének szorgalmazásával egyúttal a vállalati lakásépítkezések fokozását is elő kívánjuk segíteni. A vállalatok, üzemek kerületfejlesztési munkánkba való bekapcsolása egyébként fővárosi és kerületi szinten is fontos célkitűzés. A IV. ötéves terv időszakára kerületünk­nek tulajdonképpen kétféle terve lesz. Az egyik a szükebb értelemben vett tanácsi feladatokat, a másik a vállalatok és intézmények fejlesztési célkitűzéseit fogja tartalmazni. A vállalatokkal, üzemekkel való együtt­működés fejlesztésére vonatkozó terveink előkészítése már meg is kezdődött, a tárgyalások már folynak. L--------"J

Next

/
Oldalképek
Tartalom