Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1967-10-13
I .«s*wWK,**8*W*SW| ,., I . 6 -Hangsúlyozni kell; a kH rekot mindekelőtt a végzett munkájuk alapján, mai tevékenységük túlerőben kell nogitálni, Az. emberek változnak, felismerhetik ás kijavíthatják tévedéseiket* Ha ezt tagadnánk, értékes embereket taszítanánk el magunktól, a párt nevelő erejét ás szerepét becsülnénk le a Hogyan lehetne csökkenteni a szubjektivizmus hatását az emberek megítélésében? Az utóbbi években nagyon helyesen sokat foglalkoztunk kerületi szinten Is azzal, hogy melyek az emberek megítélésének elavult normál, amelyeket hiba lenne a.mai viszonyok között is fenntartani, Ez helyes, és szükséges volt* Hiba azonbaí} hogy, ezzel egyidőben kevesebbet tettünk a helyes elvek kialakításáért, n lljLndenek előtt meg kell határoznunk, hogy szocialista építésünk jelenlegi szakaszában milyen emberi követelményeket kell szem előtt tartaniok a vezetőknek, ha munkatársaik tevékenységéről* magatartásáról mondanak felelős véleményt* A szubjektivizmus elleni harc fontos eszköze lehet az is, ha személyi kérdésekben tovább erősítjük a kollektív jelleget. Megtörténik ugyanis, hogy formálisan a kollektíva dönt, de lényegében néhány ember meg nem alapozott véleménye érvényesül. Lehet azonban egyszemélyben is úgy dönteni, hogy az elhatározásban benne van a közvélemény álláspontja, a kollektíva bölcsessége, A lényeg nem a formában, hanem abban van, hogy jobban össze kell gyűjteni ^ azoknak az embereknek a véleményét, akik a legjobban ismerik az illetőt,.akik a saját tapasztalataik alapján ismerik munkaképességét, jellemétc Az ilyen módszer része a demokratikus vezetésnek és segítője a helyes intézkedésnek, döntésnek.. Pontos, hogy az embereket ne aszerint Ítéljük meg, hogy mit mondanak róluk mások, vagy milyen színben próbálják feltüntetni önmagukat* A vezető munkájának megítélésénél.jelentős szempont J hogy milyen légkört teremt maga körül, képes-e együtt dolgozni a tehetséges emberekkel, képes-e felhasználni munkatársainak jobb erényeit, miközben lenyesegeti rossz tulajdonságaikat. Az a jó vezető, aki körül állandóan nőnek jz emberek és sokasodik azok száma, akik tudnak és szeretnek ve együtt dolgozni, L___ __-______J L ________ __________________________________________________________.______________