Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1964-09-11

í. n tX- 5 -i bevonásival folyamatosan piackutatást hajtottak végre óo az export lebonyolítási munka érdeké­ben jó felkészül teágii munkaerőkkel erősítették meg a külkereskedelmi főosztályt# A Gránit-gyárban az ©sport igények kielé­gítése, a miniéig javítása és az önköltség csők­­r-s kentóse terén tapsit feladatokat az első félév­­során megoldották, e terülő tón jó eredményt ér­tek el# Aí: intézkedési tervek végrehajtása to­rén ólért eredményeket nagyban elősegítette az, hogy' az intézkedési terveket termelési óa osz­tály értő közieteken a dolgozók megvitatták óa - Így részié t őiben megismerték# A dolgozók munka­­verseny vállalásai döntően ezekre a feladatokra irányultok# A kitűzött feladatok végrehaj tá oá hoz ^ segítséget adott az a körülmény is, hogy a külső állami és mozgalmi szervek, illetve azok kép- _ C' viselői g Iiolyszinon, az üzemekben tett látoga­táaik során számos javaslattal, észrevétellel támogatták a vállalatvezetést ós a pártezorvezot munkáját# XI# * A vállalati intézkedések hatása az | _____________________. \Q______________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom