Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1960-05-20
A munkafegyelem szempontjából fennforog az - a hiányosság, hogy a dolgozók késve jelennek meg munkahelyükre es kesve kezdik meg a rendelést* Túl sokat és hosszú ideig tartózkodnak a dolgozók a büfében, és bizony előfordul, hogy a betege fenn várnak és türelmetlenek. Probléma mutatkozik az igazgató közvet—”'' len munkatársaival kapcsolatban. Az egészségügyi szakszemélyzet irányitását-végző főnővér pl. politikai szempontból nem megfelelő, a Páet irányítását és politikáját a maga területén nem tudja érvényesíteni, erre nem alkalmas, ezért szükséges, ezen funkcióról való leváltása. Hasonló a helyzet a korházi osztálynál is, ahol pl. az osztályvezető nővér és még két nővér egyházi befolyás alatt álló személy. Dzt a megállapitast a korházi főnővér ellen lefolytatott fegyelmi vizsgálat eredményei is alátámasztják. Ezért szükséges a főnővér elhelyezése aminek végrehajtása, azonban pillanatnyilag pénzügyi nehézsége Idus miatt akadályokba ütközik. 1S59 január 1 ótsi az Intézetnek uj gazdasági vehetője van. Azóta az Intézet gazdasági munkája kétségtelenül megjavult, azonban más területen mutatkoznak bizonyos » a gazdasági vezető és „ ar°k* »«• 11 legJob vo-eto es ^főkönyvelő k8zti kapcsolat. Cf- 23 - o’vSfj ■