Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1989-06-30
mtmam*H*a»f.ssss* I I I k- 4 Lóth óva: A továbbiakban ismerteti az ügyrend serint a pályázók meghallgatásának rendjét, az időbeli /XO, 5, 1 perc/ korlátozásokra vonatkozó javaslatokat. A Pártbizottság döntésének megfelelően javaslatot tesz a szavazás menetére. A vita tervezett befejezése 20,00 óra, azonban ha még vannak hozzászólások, akkor javasoljuk, hogy a pártértekezletet a holnapi nap folyamán folytassuk. Kérem, hogy a vitában résztvenni szándékozók felszólal Isi jegyüket a pályázatok beterjesztése alatt, vagy a szünetekben juttassák el a levezető elnökhöz. Javaslom, hogy a teremben ne dohányozzunk. Kérem, aki egyetért az ügyrendi javaslattal az küldöttigazolványával szavazzon. /Mellette, ellene, tartózkodott/ Megállapítom, hogy a pártértekezlet saját munkarendjét elfogadta. _____ ___I