Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1988-10-29
I I- 80 -is több párbeszédet szeretnénk a jövőben. A lakóterület mellett jó lenne az intézményelkel, középfokú oktatási intézményekben is meg tudnánk teremteni a kapcsolatot. Korszerűsíteni kell a rendezvényeinket a politikai vitakultúrát, ez a mai tanácskozáson is elhangzott, és ez nagyon fontos, hogy most a választójogi törvény vitáinál találkoztunk az első olyan vitatkozókkal,akiknél igencsak meg kellett gondolni, mennyire kulturáltan vitatkoznak. Közeljövőben is lesznek ilyen viták, ez talán az első olyan rendezvény, ahol bizonyithatnánkjigen is kulturáltan lehet vitatkozni. Szeretném megköszönni azt, hogy ezen a pártértekezleten elmondhattam gondolataimat, remélem ez is megerősíti a népfront helyi szerveinek együttműködési szándékát ennek tudatával fogom folytatni a népfront munkát. Steiner Arnold Tisztelt pártértekezlt! Átérzem a kerületi pártbizottság vezetésének Fabriczki elvtársnak és a titkár elvtársak, VB-nek és a vitázóknak helyzetét. Átérzem azért, mert magam is nemrég még kerületi pártbizottsági vezető voltam houdán korábban 17 évig üzemi titkárként és két hónapja dolgozom a Budapesti Pártbizottságon. Tehát úgy gondolom, körülbelül tudom, hogy egy kerületben milyen a hangulat, milyen a helyzet az alapszervezetekben és egy ilyen pártértekezlettől ni az nelvárás. Én nagyon örülök, hogy ez az értekezlet munkaértekezlet. Hogy itt politikai vita folyik. Olyan kérdések szerepelnek, amelyek mindennapi beszélgetések során, bárhova megy az emberj rövid időn belül előtérbe kerülnek. Magam is e munkában szeretnék rész tvenni, nem szeretném minősiteni a kerületi pártmozgalom tevékenységét, mert nem az én feladatom, hanem elsősorban a pártértekezleté. A BPB szeptember 29-én tartott kibővített pártbizottsági ülést, ezek a kérdések is szerepeltek, amelyek ma a vita magvát képezik. Három nagyaktivát tartottunk közel 15oo fővel, 4o hozzászólóval a közelmúltban és nagyon sok kiscsoportos /loo kiscsoportos/ konzultációt a főváros párttagságával.A BPB-nek az a felfogása, hogy a kerületi pártmozgalomnak elsősorban az alapszervezeti, intézményi, lakóterületi pártszervezetek munkájának szervezésében segítésében kell növekvő szerepet kapni és a maga szempontjából pedig az a felfogása, hogy a végrehajtás mellett a Budapesti Pártbizottságnak nagyobb befolyással kell rendelkezni az országos politikai döntések előkészítésében. Ezeknek a döntések befolyásolásában.