Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1988-10-29
lete". Igen. Félreértés. A pontos meghatározás: "A párt közvetlen irányításával működő fegyveres testület^ Ebben a fejezetben 18., 19. pontként javasoljuk felvenni Uzelmann elvtársnő javaslatát, amely a pártházakra vonatkozik, és javasoljuk megfogalmazni azt, hogy a pártházak válja;^^ let.politizálás centrumaivá. A második fejezettel kapcsolatosan, annak első pontját illetően egy pontosítást kiván javasolni az SZB. Ugyanis félreérthető a fogalmazás. A bekezdés közepén, az első pont közepén szerepel egy mondat, amely úgy szól, hogy: "megválasztja a kerületi küldötteket, a kerületi pártbizottságot". Előtte arról van szó, hogy a pártértekezlet évente kerül összehívásra és hogy mit tesz a partértekezlet. Ez arra vonatkozik, hogy szükség szerint, tehát nem minden évben választ új pártbizottságot, hanem szükség szerint megválasztja az új pártbizottságot, ciklusonként a felsőbb partforumok kerületi küldötteit, tehát a Budapesti Pártbizottság illetve a pártértekezlet küldötteit. A 3-as ponttal kapcsolatosan Uzelmann elvtársnőnek volt egy módosító javaslata, mely szerint van egy a pártbizottsági ulesek nyilvánosságával kapcsolatos megjegyzés, a mondat úgy szol, hogy. ^ "ülései a párton belül nyilvánosak, azokon minden kerületi párttag megfigyelőként részt vehet." Ezt úgy javasoljuk módosítani, hogy: "minden kerületben dolgozó, vagy kerületben lakó parttag reszt_vehet". Én azt hiszem, hogy ez természetes a pártértekezlet széllé méből fakadóan, hiszen törekvésünk a kerületen kivul dolgozo parttagok bevonása, mozgósítása, azt hiszem, hogy nem szabad kizárni őket a kerületi pártélet fórumairól. Arató elvtársnak több észrevétele is volt a határozati javaslattal kapcsolatban, ezekkel összefüggésben az SZB a következő javaslatot teszi: a pártvita lefolytatásával kapcsolatosan javasolta Arató elvtárs, hogy alakítsuk ki a kerületi pártviták új, többszintes , nyitott, informális rendszerét, amely nem a munkahelyi partszervezetekben szerveződik, hanem az utcán, a területen, s amelyben nemcsak a kerületben dolgozó kommunisták vehetnek részt, hanem az itt lakók is. Az SZB szimpatikusnak tartja ezt a gondolatot, ugyanakkor _/ ^_ — j ...~ ‘ ‘ ,s, js * * • •'****m I- 133 -