Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/1)

1988-10-29

f~~ “1- 131 -vasoljuk, hogy úgy fogalmazzuk: "megítélésünk szerint a kérdés lé­nyege nem az elnevezésben és nem a pluralizmus formai elemeiben van" azt hiszem, hogy világos, hogy mi a különbség. Javasolja az SZB kihagyni a 6-os pontból a következő két mondatot:"Ezen belül elképzelhetőnek tartjuk akár a több pártot, akár a kormányzati váltógazdálkodást is, elfogadva ennek számos előnyös vonását. Választási győzelemmel még seholsem győzött a szocializmus (vagy ^-v ha - mint Chilében - igen akkor ott véget is ért a polgári demok­rácia tűrőképessége.)" A 8-as ponttal kapcsolatosan szintén több módositási javaslat érkezett, Markov elvtárs és Urlai elvtársnő tettek konkrét javas­latot. Ez a pont az 1956-os ellenforradalom minősítésével foglal­kozik. Javasoljuk, hogy a következő két mondat maradjon ki: "Támo­gatjuk a kegyelmi és kegyeleti döntéseket is. Megbocsájtunk, de nem felejtünk." A 11-es ponttal kapcsolatosan Bállá elvtársnő vetette fel, hogy nem eléggé konkrét. A 11-es pont a "meg kell nyernünk a választá­sokat" témakörrel foglalkozik. Bállá elvtársnő azt vetette fel ez­zel kapcsolatosan, hogy erről a feladatról konkrétabban, részlete­sebben kellene szólni, mert ez olyan fajsúlyú munka lesz az előt­tünk álló időszakban, amely részletesebb kifejtést igényel. A szó­beli kiegészitésben, melyet Fabriczki elvtárs még reggel mondott el, szólt arról, hogy pártértekezletet kiván a vezetés összehívni külön ennek a választási harcnak, azt hiszem fogalmazhatok igy, politikai előkészítésére. Ez egy lehetséges alternatíva az erre való felkészülésre. Az SZB megítélése szerint az új pártbizottság­nak kell meghatároznia azt, hogy mely munkaforma a leghatékonyabb a választási küzdelemre való felkészülésre. Éppen ezért az SZB nem javasol módosítást ebben a pontban. A 13-as ponttal kapcsolatosan Szabó elvtárs, Bállá elvtársnő és Győrfi Károly elvtárs tette szóvá, hogy az információs jelentések hangulatjelentés jellege ne szűnjön meg, van igény arra a pártszer­vezeteknél, hogy a hangulati elemek eljussanak a központi vezetéshez. L. — —----1 '

Next

/
Oldalképek
Tartalom