Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1980-02-23
feltételeit. Nem szabad teret engedői aatihumánus, a szocializmussal ellenséges törekvéseknek." A következőkben már oeak nagyon érintőlegesen, szinte csak a probléma felvetés szintjén szerétaék szélni néhány általunk fontosnak tartott kérdésről. Jól tudom, hogy politikai normativáink szerint élni nehezebb, mint nem komolyan venni azokat. Éppen ezért kell szóvátennem, hogy a , KISZ-nek következetesebben kellene válalnia politikai jellegének erősítését, emberformáló, nevelő szerepét, még akkor is, ha ez a jelen időszakban nem a legnépszerűbb feladat az ifjúság legszélesebb körében. Ezért is fogalmazta meg iskolánk KISZ-szervezete párt alapszervezetünk segítségével azt a jelszót, aminek a mindennapi mozgalmi életben is próbálunk következetesen érvényt szerezni, hogy vegyük komolyan önmagunkat. Messzemenőkig egyetértek a kerületi állásfoglalás tervezet KISZ munkára vonatkozó megállapításaival, küLönös tekintettel arra, hogy az MSZMP Központi Bizottsága tűzze napirendre a KISZ munkájának értékelését. Párttagságunk egyetértésével találkozott az irányelvek azon megfogalmazása is, miszerint tervszerű fejlesztéssel csökkenteni kell az iskolák közötti színvonalkülönbségeket. Hogy egy munkás kerület középiskolája milyen hátrányokkal küszködik, a belső kerületi iskolákhoz képest, azt a mi nevelő testületünk is nap mint nap tapasztalhatja, s gondolom, hogy ez az itt ülő elvtársak előtt is részletesebben ismert. S hozzáteszem, hogy ez a hátrány ez nem elsősorban felszereltség. Végezetül, de nem utolsó sorban mélyen egyetértek a kerületi állásfoglalás tervezetnek a pártdemokrácia továbbfejlesztésére vonatkozó megfogalmazásával. Megítélésem szerint nagymértékben segitené a párthatározatok megvalósulását, ha egy-egy fontosabb határozat meghozz tala előtt a legszélesebb pártaktiva véleményére támaszkodhatna az MSZMP KB. Tisztelt értekezlet, kedves elvtársak! A kerületi pártbizottság beszámolójában és a kerületi állásfoglalás javaslatban foglaltakkal egyetértek, a szóbeli kiégés ad. téaekkel és a határozati javaslatokkal együtt elfogadásra javaslom. s ‘ Jhav#*1 '*J ‘fr**1*' ^ i U—-----------------------J