Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/1)

1980-02-23

r -] Az utóbbi időben ugyan itt van javulás. Kevés aktiv dolgozót sikerült a lakóterületi politikai munkába bevonni. Idegenkednek, visszahúzódnak ettől. Oka? Nem megfelelő a megbecsülés a lakóterületi munkát végzők körében. Ez megtalál­ható a kerületi Pártbizottság beszámolójában is. Jelentős feladat áll előttünk a káderutánpótlás területén. Ebben kulcsszerepük az üzemi pártbizottságoknak, pártszervezeteknek van. A kiválasz­tásnál vegyék azt figyelembe: megtudjanak felelni a magasabb követelményeknek. Nagyobb tájékoztatás szükséges a munkahely, és népfront körzet között. Kérjük számoltassák be a párttagokat a lakóterületen végzett politikai munkáról, a Hazafias Népfront­ba végzett tevékenységről. Részt vettük a korgresszusi irányelvek megvitatásában, január hónapban és a javaslatokat eljuttattuk a kerületi Pártbizottságra. Úgy kell végezni a munkát, hogy erősödjön a nemzeti egység, a dolgozó rétegek párttagok, pártonkivüliek, különböző világnéze­tek, materialista és vallásos emberek összefogása fejlődjön a szocialista társadalom építésében, hogy növekedjen a közélet­ben való részvétel, érvényesüljön a szocialista demokrácia. Az év második felében -kerül sor a népfront testületek és körzeti bizottságok ujjáválasztására. A nagyarányú kádercserék miatt fo­kozott odafigyelést igényel. Ehhez kérem a majd megválaztásra ke­rülő pártbizottság, munkahelyi pártbizottságok, kommunisták aktiv segítségét, aktiv részvételét. Köszönetemet fejezem ki azért a segítségért, mellyel ezt a munkát segítették az elmúlt 5 évben. A Pártbizottság beszámolójával a határozati javaslattal a magam részéről egyetértek és elfogadásra ajánlom. Li-------------------------------------J _______________ _ _____ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom