Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1980-02-23
. v talán még köszönés nélkül menve mig dolgoztak, tálán b ol egymás mellett és a nyugdíjba menés után moat ugyanúgy bezárva élnek lakásukba azon ,, , hoTM nem ismerek senkit, ehhez a megokolassal, kogy • i-„Km pq meg sem kiseriem, közösséghez semmi kozom S hogy légy- n* — ta álláspont nem példaként követendő a közösségi eleihez ., „ i aVnhelv közösségatoi te ilyen elidegenedes a lakoh J iq elveti, mely minden embeti a lenini normát is elven, közösségre támaszkodni javasol. | Mlért vált e téma felvetése most szükségessé ^ Mert a mostani és eljövendő pár év múlva «J L -. kpr;nnek ki a munkahelyekről oa nem nyugdíjasok kerülnek ki _ tartom valószínűnek, hogy az akkor mar oéves pártcsopoxrt bizalmik keressék fel eke . Éppen ezért javaslom, hogy a nyugdíjba menő elvtársaknak a volt munkahely, mégha további . . +.qlt is, de társadalmi munkára en~ munkát biztosit is, gedje át a lakóterületnek. 1 u J r n '