Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1980-02-23
I. i f * •* 6 — A többség elismeri és reálisan értékeli azokat az eredményeket, amelyeket a kongresszusi határozatok végrehajtása során elértünk* Szóvá tették azonban, hogy az alapvetően helyes párthatározatoknak, központi intézkedéseknek nagyobb következetességgel kell ■ érvényt szerezni* Indokolt a követelmények fokozása a gazdasági életben, jobban kell érvényesíteni a személyes felelősséget, körültekintőbben kell biztosítani a munkafeltételeket, fel kell számolni minden területen a pazarlást* Több helyen felvetődött a fizikai munka jobb megbecsülésének igénye, a feleo^es adminisztráció felszámolásának szükségessége* Elhangzott, hogy nagyobb szigorral kellene fellépni a társadalmi rendszerünktől idegen magatartás ellen* Kulturális életünkkel kapcsolatbon többen igényelték a pártosabb szelekciót, a munkás művelődés eredményesebb szolgálatát* A beszélgetések általában konstruktív légkörben folytak, nemcsak a helyi problémák jelzésére szorítkoztak* Kiemelném például az SZil-s elvtársakkal való találkozásokat, ahol az idős kommunisták a napi politika alapos ismeretében, a párt, a szocializmus Ugye iránti féltő aggodalommal nyilatkoztak. Egyes csoportokban előfordult "kifelé" mutogatás, néhány kérdés egyoldalú megközelítése# Pl, termelő egységben tették szóvá, hogy az Iskolákban nem készítik fel a fiatalokat megfelelően a munkahelyi társadalmi tevékenységre; pedagógusok körében viszont elhangzott, hogy az iskolai I ; /a*__ _ I