Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1975-02-15
r n ^ ás sokat beszéltünk a sakmunkás pálya mogszeretteteséert. Tudom jönnolc az ellenérvek, ezek pedig igy hangzahak: a felső fokú továbbképzést csak a magasabb színvonalú gimnáziumi oktatás tudja biztosítani. No de igaz ez? Nem! Ennek alapjai a polgári ismeretelméleti alapokból táplálkozik, melyek lebecsülik a gaykorlat szerepét. Még az 10 elszomorító ós vizsgálat tárgyát kellene, hogy képezze, hogy az orvosi pályákon ggyáltalán nem-e tudálékoskodó, de egyébként maradi gondolkodásból 1 adódó intézkedések az okai annak, hogy az orvosi egyetemi felvételeknél is a gimnáziumi tanulók felvételi aránya a jobb. Ez pedig tűrhetetlen. Ekkor ugyanis miért van szükség az egészségügyi szakközépiskolákra ? De maradjunk csak az ipari szakmunkásképzés területén, pontosabban nézzünk körül egy kicsit a saját lcerületunkben. Kerületünk párt végrehajtó bizottsága 1972.április 26-án hozott határozata konkrétan megszabta azokat a feladatokat, amelyeket a szakmunkásképzés fejlesztése terén, a szakmunkáspálya megszc-i rettetése terén a pártszervezeteknek tenniük kellett. Ebben igen helyesen a pályára irányításról is szó van, ami egyébként azt is jelenti, hogy nem lehet minden második végzős 8. osztályos tanuló űrhajós jelölt. A határozat fokozott munkát vár a pártszervezetektől a fizikai munka megbecsülése a szakmunkáspálya megkedveltetősére, amelyet az általános iskola ötödik osztályában mar el kell kezdeni. El is kezdték a határozat szellemeben az üzemi pártbizottságok évenként önálló napirendi pontként tárgyalják az üzemi szakmunkásképzés helyzetét, valamint a szakmunkások továbbképzésének ügyét, E határozat szellemében tudott beindulni iskolánkoan két éve és fejlődik gyümölcsözően a szakmunkások középiskolai továbbtanulása. Nem kivánok foglalkozni annak politikai, ctc műszaki jelentőségével, hogy mit jelent egy gyakorlatban tájékozott, a munkásosztályhoz tartozó, érettségizett fiatalok kiképzésével biztosítani a felsőfokú továbbképzést is. Nem véletlen, hogy a Párt Központi Bizottsága volt kénytelen rendelkezéssel biztosítani az i^en fiatalok egyetemi továbbtanulását. Ha csípős nyelvű szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy amit a gimnáziumi oktatási rendszerben nem tudnak megoldani, azt egyéb más rendelkezésekkel kell. A határozat, amelyet a kerületi Párt Végrehajtó Bizottság hozott, egy akkor égető helyzetről a következő kép miatt is született. A kerületben végzett tanulók, 523 fő közül 27 fő jutott a Latinca, 8 fő a MüM 4.» 7 fő a MŰM 16, iskolába. L-___í__-J