Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1975-02-15
r - n Tóth Lajos / MüM 3*/ Kedves Elvtársak! Tisztelt küldöttértekezlet! Az irányelveket taggyűlésen megbeszéltük, azzal tagságunk egyetért. A beszámolóval egyetértek azt elfogadásra javaslom. A nagy figyelemmel kisért beszámolóból megismerhettük,a kerület kommunistái a X. Kongresszus határozatainak végrehajtásában becsületes, jó munkát végeztek. E munka eredményeinek jelentős része tulajdonképpen csak az V. ötéves terv idején lesz lemérhető, azaz folyamatosan megvalósuló távlati tervek eredmér' nyei csak később hozzák meg a munka gyümölcseit. A Pártbizottság és a kerületi Tanács jó és összehangolt munkáját dicsérik az eddig elért eredmények, amelyek egyébként biztositékát adják annak, hogya távlati fejlesztési tervek valóra váljanak. Az eddig megtartott beszámolótaggyülések és a vezetőségválasztó taggyűlések tapasztalati is azt bizonyítják, hogy a Pártbizottság helyesen mérte fel, jól szervezte meg a kerület kommunistáinak feladatát, jó elvtársi és közvetlen légkörrel biztosítják úgy az egyes alapszervezetek munkáját, annak javítását, mint a további célkitüzésink és a XI. Kongresszus határozatainak megvalósitását. Természetes azonban, hogy ahol munka folyik, ott a munka menete nem mindig egyenletes ütemü. Esetenként viszorjlagos ±*mHXxdáBXBua±H±lCHXxk előresietések adódhatnak az egyes feladatok végrehajtása közben. Engedjék meg az elvtársak, hogy hozzászólásomban ezzel foglalkozzak inkább. Mivel a hozzászólások éppúgy mint sokanraások munkaterületük példájából él, ki kell emeljem,hogy nemcsak helyi, sőt nem főleg helyi lemaradásunkról ejtek szót. Erre okot adnak a nevelési területtel kapcsolatos hozzászólások is. Már a beszámoló taggyűlésünkön is felvetődött, hogy iskolánk, a Latinca Sándor Szakközépiskola, előszeretettel látogatott iskola külföldi vendégek, delegációk által is és munkájában az oktatási reform célkitűzései valósulnak meg. Kidolgoztuk és alkalmaztuk az uj viszonyoknak megfelelő tanterveket és óraterveket és az országban lassan már lo éve egyedül állunk az ipari szakközépiskolák között, akik érettségi bizonyítványt ésszakmunkásbizonyitványt megfelelő felkészültséget adnak a leendő i L.___£_ _I . _ - .___________________________________________________>_____ü______