Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1970-10-10
Hajnal Ferenc, kor. PB tií; rq Tisztelt Párt érte kéziét! Kedves Elvtársnők, Elvtársak! Kerületi Pártbizottságunk, ha szerény mértékben is, de eredtaényes munkáról adhatott jelentést Pártértekezletunknek.Ugy pondolom hogy a kerületi PB. emelt fővel állhat a mintegy és félezer kommunistát képviselő küldött elvtársak ele,mert felelősségtudattal, minden igyekezetünkkel a IX. Pártkongresszus, a Központi Bizottság és a Budapesti Pártbizottság határozatainak következetes végrehajtásáért munkálkodtunk. Nem szegyelem kijelenteni, hogy az elmúlt h éves munkánk sorén, minden élért eredményünk, amiről számút adhatunk őszinte örömmel es boldogsággal töltött el bennünket. Nincs és nem is lehet mélyebb, nemesebb emberi érzés mint az k~" alkotó munka feletti öröm. Mind az, amit tettünk, amit eredményeként magunkénak válhatunk, igaz ügyet szolgált, Kispest dolgozó embereinek, kerületünk közel 70 ezer lakéganak érdekeit szolul ta. Amikor a munkáról beszélünk, amikor önvizsgálatot tartunk, nincs semmi szükség a farizeuskodásra, az álszerenytcedesi’e. Az ilyen nyárspolgári mentalitás egyébként is idegen a kommunistáktól. A tiszteseges, becsületes munka joggal töltheti el büszkeséggel a kommunistákat. öntudatos büszkeséggel, de nem önelégültséggel.Mert az önelégültség is idegen a kommunistáktól. Az önélégultsegre annal is inuabb sincs semmi okunk, mert sok mindenért meg Kell meg küzdenunK, nem kevés gondunk van és számos gyengeség is található tevékenységünkben. Meg szeretném mondani, hogy a kerületi Pártbizot tság #elmúlt 4- éves irányitó munkájának lényege, legfontosabb eredmenye az volt, hopy sikerült egy nyelven beszélni, szót érteni part szervezeteink vezetőségeivelf az odaadó munkát vegzó pártaktívistakkal* rajtuk keresztül kerületünk párttagságával. Tulajdonképpen sikerült erősítenünk a párt eszmei-politikai és cselekvési egyseget. Es ezt az egységet, néha nehéz időben, nehéz,feszült politikai körülmények közepette is sikerült megóvni, sikerült megtartani, A beszámoló jelentésben és a szóbeli kiegészítőben^is meleg szavakkal történt megemlékezés a pártmunkás król, a párt aktivistákról. Azokról, akik nélkül nem állhatnánk emelt fővel Párt értekezletünk elé. A közéletben, ünnepélyes alkalmakkor, ünnepélyes pillanatokban illik szépet és jót mondani, legalább is van ilyen 3Z káa. Itt azonban nem erről van szó, nem valamiféle gesztusról van szó. Hány és hány elvtársunk tisztelhetjük példamutató helytállásukért, a párt és a dlgozó emberek ügye iránti önzetlenségükért, mindazért, amit a közösség érdekében tesznek. u_ _-J _ . _ _____________________________________________________________________________1____________________________