Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1959-10-18
a párt tervezet terme léeellenérzéei munkája nem szorítkozik csupán poeaziv formákra, tehát a gazdasági vezetés beszámoltatása mellett tevékenyen réeztvesz a termelés Jobbá, szervez.tebbé tételére Irányúié munkákban is)|£zdoményezé szerepe volt a,pártszervezetnek a mezőgazdaság szocialista átszervezésének meg^orsitását oélzé 15o erégép és 2 millié Ft pétalkatrész tervenfolU- 11 vállalásában. Eredményesen agitált és szervezett a pártszervezet ebben a kérdésben és sikerült elérnie, hogy azok a gazdasági vezoték, akik kezdetben kivihetetlennek tartották a tervenfelü vállalás legyártását, később maguk főttek a vállalás felemeles - nek Javaslatával, úgy hogy a gyár azéta vállalását löo «égépre_ ^ ás 4 minié Ft pétalkatrészre növelte, de bíznak abban, hogy ég| ezt a többletvállalásukat le túl tudják teljesíteni. riozdeményezé szerepe volt.a pártszervezetnek az 1958 évi önkölt^ ségesökkentéel terv kidolgozásában Is.(Íz 1958-ban Jéna z nyúlt gyakorlatot-a vállalat U59-bsn is folytatta elkészítve 1959 évi Bnköltségosökkentési tervétéin 1959 évi tervek átárazása során a Minisztérium a vállalat részére 85 56-os önkdltséget irt elé, szemben az elsé félévben elért 86 *-os dnkbltséggel. Tekintettel arra, hogy a.vállalat eredeti önköltségcsökkentés! térvo nem biztosítja a megnövekedőit követelmények teljesítését, a pártszervezet kezdeményezésére újabb Intézkedési tervet dolgoztak ÜT annak érdekében, hogy az eléírt-önköltségi szint.t további I 1 *-tail tudják osökkenteni/Égyes gyártási problémák megszüntetése érdekében Jél bevált gyakorlat a műszaki brigádok szervezése. A műszaki brigádok tagjait a különbőzé osztályokon dolgozó párttagok és pártonkivűllskbél állítják össze, ezek a brigádok pártmegbizatásként kapják az elvégzendő feladatot. Minden brigádtag vállalja, hogy az elvégzendő feladatbél az osztályára eső résznek a-lsgrövldebb idén belül valé elvégzését biztosítja, ezáltal lényegesen lecsökken az átfutási ldé. Ezzel.a módszerrel több komoly termelési problémát sikerült időben megoldani. H végrehajtanád intézkedéseket a kialakult gyakorlat szerint 2 \ 1 tollon viszik le a dolgozókhoz. A Tégrehajté Bizottság-! ülésen történő megállapodás után az igazgató a gazdasági vezetőkne u a- j * i _______________________________________/ÍA1 ____ í ! _2'