Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.23.a/9)

1987-05-22

! . tésben is, pártszervezeteink jobban támaszkodtak a KISZ alap­szervezetek ajánlói tevékenységére. Az évente felvett párttagok­nak több, mint fele a KISZ tagok soraiból került felvételre, a 9o %-uk egyik ajánlója a KISZ alapszervezet volt. A párt után­pótlásának fő bázisát a KISZ szervezetek jelentik továbbra is i kerületünkben. Az elmúlt évek során nagy figyelmet fordítottunk a 18-26 év közöt­ti munkásfiatalok párttagságra való felkészítésére. Ennél a réteg­nél figyelembe kell venni, hogy a számításba vehető ifjúmunkások egy részének nagy utat kell megtennie a párttagság tudatos válla­lásáig. Ez elsősorban felkészülésbeli hiányosságokra vezethető vissza, amit a KISZ szervezeteknek, a pártszervezeteknek és a munkahelyi kommunista közösségeknek kell pótolnia, ha az iskolai és a családi háttér hiányzik. Nehezíti a munkát az is, hogy a fia­talok körében jelentős fluktuációval kell számolni az útkeresés, a pályakorrekciók miatt. A létszámot és az összetételt figyelembe véve számottevő tartalékok a pártépités szempontjából ezen a réte­gen belül csak a MALÉY-nél vannak, ahol célirányos munka folyik körükben. A közép- és felsőfokú iskolák nevelő munkájának hiányosságai érez­tetik hatásukat kerületünkben is a pályakezdő fiataloknál. A szak­munkásképző intézetek, szakközépiskolák többsége nem ad megfelelő indíttatást az aktiv közösségi életre, a munkahelyi KISZ munkára. A felsőfokú iskolákból kikerülő fiatalok pedig egészen más politi­kai légkörrel találják magukat szemben, mint az egyetemeken, főis­kolákon. Nagy többségük azonban hamar be tud illeszkedni, jó példa erre az értelmiségi fiatalok aktiv KISZ munkája a MALÉV-nél, az LRI-nél és a Pedagógusoknál. A két kerületi középiskolában a végzős diákok párttagságra való felkészítésében értünk el eredményeket. A kommunista pedagógusok egyre nagyobb szerepet vállalnak ebben a tevékenységben, segíti Őket az erősödő két helyi KISZ szervezet is. f _____£____. I ip* / ft tK , §vJ# c *t|f * *• \ a 1 ''I, * i ^ lV, » f t 1 7 >yJ i / 1 f , \ '' 1 { ' * ( V ' 'J k.. . . _—__ __.. —_____— _._- » _______- ■ - - - - - - -- - - - - * —-— — -­r n [ - 7 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom