Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.23.a/9)
1979-12-13
r n Ezek az elvtáraak a pártba felvételét kérő dolgozókkal megismertetik a párt szervezeti szabályzatát - a tanulmányozásra kiadott kézikönyv alapján -, a párt harcát, tevékenységét, a párttagokkal szemben támasztott követelményeket. Az alapszervezetek többségére jellemző, hogy nagy gondot fór-, ditanak a pártba jelentkezők eszmei, politikai felkészitcsere. A kiválasztás, illetve jelentkezés után az alapszervezet gondoskodik arról, hogy már a felvétel előtt részt vegyenek a képzettségüknek megfelelő párt, KISZ vagy szakszervezeti oktatásban. A felvételt kérőknek - ha még nincs - társadalmi megbizatást adnak, amelynek teljesítését a felvétel alkalmával értékelikG A felkészítésben is nagy szerep jut a pártcsoportoknak, mivel a munkahelyen ők ismerik legjobban a dolgozókat és,segíteni is tudják a napi politikai, gazdasági tevékenységüket. A fiatalok felkészítésében, nevelésében nagy feladatot vállalnak a KISZ alap3zervezetek és*ma már általános, hogy a fiatalok egyik ajánlója a KISZ alapszervezet taggyűlése. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a fiatalok mind nagyobb felelősséggel és hozzáértéssel foglalnak állást társaik ajánlásában. Jó példát mutat ebben a MALÉV KISZ.szervezet, ahol a felvételek 50 ?6—a KISZ ajanlassal történt. Jó hatású a munkásőrség, a szocialista brigádok tevékenysége, ahol a rendszeres közösségi élet, a nyilvánosság megszokása bizonyos fokú képzettség elérése nagy segítséget jelent mind a tagnak, mind a pártszervezetnek a felkészítésben. A felkészítő munkában nagy szerepe van a minden pártszervezetnél bevezetett "konzulens!" rendszernek, amely.tulajdonképpen kibővítette a felkészítéssel foglalkozók körét. Hasznosnak tartják "A párttagnak jelentkezők elméleti, politikai alapismeretei" c. kiadányt, amelynek tanulmányozása folytán a felvételre jelentkező megismerheti nem,csak a párt harcát, hanem a vállalt kötelességeket és jogokat is. ti r _____J "