Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.23.a/8)

1987-10-01

I I A szövetkezetek sem saját alappal, sem hitelfelvételi lehetőség­gel nem rendelkeznek. A fentiek azt igazolják, hogy a gazdálkodóegységek e területen keresik a kibontakozás útját. Lehetőségük csekély mozgásteret biztosít. A hosszú távú érdekeltség szabályzókból is adódó hiánya [ erősíti a technikai lemaradást. I I . Csopor t: Ebbe a csoportba tartozó egységeknél is hasonló a helyzet, az előbbihez: kevés a szabadrendeIkezésű érdekeltségi alap a szük­séges fejlesztésekhez. Általában elmondható, hogy ezen belül nő a műszaki fejlesztésre fordított eszközök aránya, a dolgozók anya­gi ösztönzésére fordított eszközökhöz képest (bár a BKG-ban a mű­szaki értelmiség ki emeIt bérfejlesztésben részesült az utóbbi i­­dőben, s ez ellentmondásnak tűnik). A hitelt sem tartják jó megoldásnak többen, így idegen tőkével sem számolnak. Pályázatokban résztvesznek, de az Ipari Minisz­térium áltál meghirdetett pályázatok oly kevés anyagiakkal ren­delkeztek, hogy azokon eleve esélytelenként indulhattak. Még akkor is, ha a BKG. gesztorként résztvesz az Ipari Miniszté­rium egy pályázatában, melyre az IpM. T-7 programirodája 10 vál­lalatnak 64 MFt-os támogatást biztosít. III. Csoport: Az LRI és a MALÉV a VII. ötéves tervidőszakra felmerült fejlesz­tési témákat, azok finanszírozási lehetőségével együtt, közösen targyaItak meg, megallapodas született a két szervezet pénzügyi hozzájárulásai tekintetében. A fejlesztési igények magasabbak a célra fordítható keretek ősz­­szegénél, így tehát rangsorolás történik. A legjelentősebb fejlesztési feladatokhoz, a típuscserékhez, tipusvaItashoz - döntés után - beruházási hitel igénybevételé­re lesz szükség. * IÁ — ---------------------------------:________________________________________________ i %• L . — ... .... .... . a, A - - - ■ - - - — - — .... m - * —— - — - - J~~*~ — - -... - 9 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom