Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.23.a/8)
1987-06-18
r ~ n- 9 -II. Csoport: Ebbe a csoportba tartozó egységeknél is hasonló a helyzet, az előbbihez: kevés a szabadrendelkezésű érdekeltségi alap a szükséges fejlesztésekhez. Jellemző azonban, hogy ezen belül nő a műszaki fejlesztésre fordított eszközök aránya, a dolgozók anya’ gi ösztönzésére fordított eszközökhöz képest. A hitelt nem tartják jó megoldásnak. Idegen tőkével nem számolnak. Pályázatokban résztvesznek, de nem tartják jónak a pályázati rendszereket. Az Ipari Minisztérium által meghirdetett pályázatok oly kevés anyagiakkal rendelkeztek, hogy eleve esélytelenként indulhattak. III. Csopor t: A fejlesztéseket saját forrásból, saját érdekeltségi alap terhére fi nansz í rózzák . Az LRI és a MALÉV a VII. ötéves tervidőszakra felmerült fejlesztési témákat, azok finanszítozási lehetőségével együtt, közösen tárgyalták meg, megállapodás született a két szervezet pénzügyi hozzájárulásai tekintetében. A fejlesztési igények magasabbak a célra fordítható keretek öszszegénél, így tehát rangsorolás történik. A legjelentősebb fejlesztési feladatokhoz, a típuscseréhez, típusváltáshoz - döntés után - beruházási hitel igénybevételere lesz szükség. 1.5. A fejlődés szeliemi feltételei: A műszaki fejlesztéssel foglalkozó szakemberek - akár kialakított apparátusban, akár a többi feladat meI lett fejlesztéssel foglalkozó szakemberekről legyen szó - felkészültséget, szaktudását megfelelőnek, jónak tartja minden gazdálkodó szervezet. JC, f .. _ I I % _____________________________________ ,