Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.23.a/8)

1976

| - 8 -Megállapítottuk, hogy a szociális célokra fordított fenn­tartási és üzemeltetési költségek mind a vállalatoknál, mind pedig a szövetkezeteknél jelentős mértékű növekedéssel kerültek betervezésre. A kerületi VB a tárgyalási anyag alapján határozatot hozott, hogy a kerület vállalatainak és szövetkezeteinek gazdasági ' vezetése a szociális beruházások megvalósítását kiemelt feladatként kezelje, az üzemi pártszervezgtek pedig kísérjék figyelemmel e feladatok kiemelt fontosságú végrehajtását. > / ./v-' /' \ II/**. Alkalmazotti létszám alakulásáról.a létszám gazdálkodást befolyásoló szabályozók állásáról a kerület üzemeinél és intézményeinél, A hazai létszám adatok nemzetközi adatokkal való összehasonlítása azt mutatta, hogy hazánkban a kívánatosnál kedvezőtlenebbül alakult a munkás - alkalmazotti létszám arány. Ez' a tendencia kerületünk gazdaságára is jellemző, bár felmé­réseink szerint ez az arány a XVIII.kerület gazdasági egységeinek többségénél kedvezőbb az országos átlagnál. A kedvezőtlen tendenciák megváltoztatására ajá múlt év végén jelent meg a munkaügyi minisztérium és a pénzügy minisztérium együttes rendelete az igazgatási és adminisztra*biv, ügyviteli létszám zárlatokról, A Gazdaságpolitikai Munkabizottság a statisztikai elemzés alapján vizsgálta ennek az intézkedésnek a hatását, majd a VB tárgyalta ezt az anyagot. Megállapítást nyert, hogy a határozat megjelenését követően a szövélfckezetek és egyéb gazdálkodó szervek területén az arány a fizikai munkakörökre nézve kedvezően alakftlt. A vállalatok gazdálkodásában azonban a fizikai állomány abszolút létszám csökkenése és a létszám csökkenés üteme meghaladta a nem fizikai létszámát és ennek ütemének csökkenését, innék hatásaképpen az összetétel tofábbi 0,1 $-al romlott. jtí. i t "í J--------------------------------------­> . L— ■ — - -— - . — - — ■ — ■ - - - — » - - - —- - —^ - — —- ——=i——é - -------------------i-----------------------------------------------i-------------------—*------------------------------------—*------------———----------------­r n

Next

/
Oldalképek
Tartalom