Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1989-02-02

: r„( I I - ll -a 17-18 éveseket is nevelni. Mindkét fél erőlködik, a tanár is, a tanuló is, eredménytelenül, illetve azzal az eredménnyel, hogy 4. osztály végére a kö­zösség szétesik. Sok-sok pedagógiai konzekvenciát kell mindezekből levonni. Rákérdeztünk a diákönkormányzat kérdésére is. A fiatalabb korosztály elmond­ja, hogy van diákönkormányzat és élő az. Az idősebbek azt mondják, a diákön­­» kormányzaton belül nekik nagyon kicsi lehetőségeik vannak. Több lehetőséget kérnek, de nem jelzik, hogy milyet. Az első évesek úgy nyilatkoznak, hogy szórakozási igényüket az iskola ki tud­ja elégíteni. Ahogy telnek az évek, úgy csökken a kielégítettség. Ezért azt látjuk, hogy iskolán kívül keresik a szórakozási lehetőséget. A beszélgeté­seknél kiderült, hogy e téren is sok gond van. Egy jó diszkóba nem tudnak el­menni a kerületben, mert nincs. A belvárosba, Óbudára, Budára járnak. Van a mozi, ahová kevesen járnak. Elterjedt a házi videózás. A tiltott és a nem tiltott filmek cseréje egyaránt dívik. Felkapott a horror és a szex-filmek ve­títése. Másolják a filmeket 300-400 Ft-ért kazettánként. Ezeket cserélgetik. Főleg a fiúk járnak itt élen. Elmondásuk szerint igényelnék a sűrűbb, tartal­masabb iskolai elfoglaltságokat, kirándulásokat, diszkókat. Fiataljaink dön­tő többsége őszintén szeret olvasni. Elvétve van egy-egy, aki nem szereti a könyvet. A gimnazisták az iskolai sportot szeretik. A fizikai fiatalok véleménye sze­rint nincs lehetőségük sportolásra. Megkérdeztük tőlük, ha ők szerveznék a középiskolát, mit hangsúlyoznának abban jobban. Első helyre tették a modern technikát, a jobb iskolai bútorzatot, erősítenék az iskolai kísérleteket, "megfizetném a tanárokat, de válogatnék közülük", "a pedagógus ne féljen az újtól". Többen felvetik, hogy integrálni kellene a szaktárgyakat. Sokan 8 éves közép­iskolát terveznének. "Tanítanám az iskolában a demokráciát." "Jobban odafi­gyelnék az egyénekre." "Szabadabb, de nem szabados iskolát szerveznék." E pár idézet is azt bizonyítja, hogy ismerik a középiskola gondját-baját. 1öbbé-kevésbé még miniszteriális szinten is. Ezekből a megjegyzésekből nagyon sok pedagógiai, iskolaszervezési következtetés vonható le. A félő mindig az, * 2>t I ....._ _1

Next

/
Oldalképek
Tartalom