Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1988-12-15
' ■r i l - 2 -A Pártbizottság mozgósító erejének növelését olyan gazdasági körülmények között kell biztosítanunk, amely szigorúbb feltételeket jelent a lakosságnak, a vállalkozásoknak és a kerületi Tanácsnak egyaránt. Ezért nélkülözhetetlennek tartjuk olyan szociálpolitikai és kerületfejlesztési koncepció kidolgozását, amely alapját képezheti a kerületi Tanács VIII. ötéves tervi munkái politikai befolyásolásának. A gazdálkodó szervezetek, a vállalkozások pozícióiban erősödni fog a polarizáció, amely visszahat egyes rétegek megélhetési körülményeire, a közhangulat és közérzet hullámzásaira. Olyan jelzőrendszert kell működtetnünk - a hagyományos információs rendszeren túl - amely pontosabban, gyorsan és torzítatlanul hozza felszínre a felvetődő új kérdéseket és problémákat. Tudatformáló munkánk iránya kettős. Részben elejét kell venni a párton belüli elbizonytalanodás számottevő erősödésének, valamint érezhetően javulnia kell a párt hatásának a pártonkívüliek körében. E kettős feladat egymást feltételezi, ezért minden olyan eszközt, módszert és formát igénybe kell venni, ahol párttagok és pártonkívüliek megismerhetik egymás valóságról alkotott nézeteit. A politikai szükségletek sokrétű tennivalói akkor teljesíthetők sikerrel, ha a kerület pártéletének irányításáért felelős testületek, munkabizottságok létszámban is megerősödve, saját munkamódszerüket, munkastílusukat is áttekintve látnak az ezévi feladatok megvalósításához. II. A kerületi Pártbizottság ülésének témái 1. / A Pártfegyelmi Bizottság tájékoztatója az 1988. évi munkájáról. 2. / Felkészülési ütemterv a XIV. Kongresszusra. 3. / A kerületi PB beszámolója a XIII. kongresszus óta végzett munkáról. 4. / A kerületi Pártbizottság választási programja. 3./ A kerületi Pártbizottság információs és tájékoztatási rendszere. t & | -----