Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1981-11-12
—■ ^ ^ ^ ———w—«———-——— g<wnwi u, *,w*mM* ■— **■*•——^ ! 1 » ♦ V. M <■ 28 főt iskoláztak be pártszervezeteink, a megjelenne 70-95 % között mozog az aktivitás jó. A hetedik foglalkozás után vagyunk hutucutf és , és a tanfolyam résztvevői eláimerik hasznosságát. Uj színfoltként előkészületet tettünk a pártoktatáshoz használható filmek megismertetésére, amelyekből várhatóan két alkalommal rendezünk propagandistáinknak klubszerű filmbemutatást./legalább a nemzetközi és a gazd.pol. szakcsoport részére, de elképzelhető, hogy minden szakcsoportot be tudunk vonni, azasa hat helyen rendezünk vetítést#/ A filmvetítés ezael együtt is csak azon a kevés helyen lesz elérhető, ahol a vetítés, filmszállitás feltételei adottak. C'' Továbbra is szorgalmazzuk a szemléltetés és amagnóhosznólat terjedését, amelyben igen szerény fejlődést érzékelünk. A tcvábblépéehez /a technikai feltételek javulásán túl/ kéazregyártott kazetták szükségesek. Ilyenkkazetto készül a BPB szervezésében Köztársaság tér 1950. címmel, de még ez sem alkalmas közvetlen felhasználásra /hosszú/. A szemléltetésben való előrelépés még sok éves munkát igényel, lényegében meg kell teremtenünk ennek kultúráját, /csak visszautalásként í a helyi propagandista tanfolyamunkon a szemléltetést nem oktatjuk - bár használjuk -, mert m^g az oktatási módszerekben is nagyon sok fejlődési lehetőség van, amelyet fontosabb is, könnyebb is kiainázni, mint a szemléltetésben rejlő lehetőségeket/. A helyszíni ellenőrzés és eegitő munka színvonalát lényegesen emelnünk kell. A vezető propagandisták követelményként fogadták el, hegy minden szemináriumot egy évben kétezer meg kell látogatni. a UJJUiAo|VUa_Í , (Uoqj^,«tiÍ ^ (ki(C.j (jJk VjoloV-Wu. fj.... . _________________ . _. - #---.----- ■ - - - - - - — * - —- - - -