Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1981-01-22

I I I - w -A tudományos minősítettek száma 6, ebből 1 a tudományok doktora. 1 fiatal kutatónk közvetlenül kandidátusi védés előtt áll. A minősítettek száma lé­nyegében kielégítő, örvendetes, hogy már női minősí­tettünk is van. Egyetemi doktoraink száma 17. 1 Kiemelt kérdésként kezeljük a káderutánpót­lásban oly fontos fiatal szakemberek ügyét, szakmai és politikai képzés terén egyaránt. A nem meteorológus vég­zettségű diplomásaink számára 1977-ben négy tárgyból posztgraduális továbbképzést szerveztünk. 1978-ban a tanfolyam anyagából 10 fő sikeresen levizsgázott. 1978 eleje óta újabb 10 fiatal munkatársunk tett közép-, vagy felsőfokú állami nyelvvizsgát. 1978-ban az ELTE Természettudományi Karán is­mét megindult a meteorológus képzés. A szakemberután­pótlás ügye igy megoldott, örvendetes, hogy tudományos dolgozóink közül 5 fő rendszeresen részt vesz az egyetemi, főiskolai és szakmérnöki oktatásban. 1 kutatónk cimzetes egyetemi tanár, 1 cimzetes főiskolai tanár, mig hármán cimzetes egyetemi docensek. Politikai továbbképzés területén a helyzet ki­­elégitő. 6 munkatársunk MLEE szakositó tanfolyamon, 2 MLEE általános tagozaton végzett. Marxista-Leninista Középiskolát 1 középkáderünk fejezte be sikerrel. MLEE-re jelenleg 2 fő, MLK-ba 1 fő jár. Az intézeten belül is folyik rendszeres pártoktatás. Előző beszámolónk óta 2 fő részesült kormány­kitüntetésben. Kiemelkedő szakmai, politikai és társadal­mi munkájáért Antal Emánuel a Munka Érdemrend ezüst, Szokol Gyuláné a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta meg. 0 "'ff L__— - — .— ■ - - - - - - « - - - - ----- - — - — - --- -- - * — - - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom