Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1968-12-12

H- fontos feladatunk uj agitácios csatornák kiépítése; párttagjaink baráti, családi körben nem igen vitat­koznak, erre rá kellene őket szoktatnunk, ilyen je­lenség van a kerületben,ebben látok feladatot mind­nyájunk számára- mikor fizikai munkásokról van szó, kimondóttan fizi­kaiakról beszélünkm van olyan tapasztalatunk, hogy i a fizikaiak nem foglalkoznak olyan mélységig a hatá­rozatokkal, mint más rétegek, de nincs is rá olyan lehetőségük, mint az értelmiségieknek- kimondottan a negatívumokról kívántunk beszámolni, a pozitívumokkal nem foglalkoztunk- az ifjúságra vonatkozóan azt mondhatnám, ho0y azért ^ hozzuk fel őket példának, mert bennük mélyebb nyomot hagy minden- ürproblémára nem tudok választ adni- az SZTK-ra vonatkozó probléma, egyik; hogyan jutott az angolok tudomására az egész ügy, ez volna itt a kérdés másik: ha egy kommunista orvost kapitalista állam meghív, miért ne engednénk ki, miért ne lázitsón ő is kint?- felvetődött, hogy nem sok uj van a feladatokban; nem lenne célszerű nagy feladatok kitűzése, amit végső soron nem tudunk megoldani ha a VB a vitában segítséget ad, máris jelentősen léptünk előre- a kapitányságra vonatkozóan,- részletezni itt nem lehet, szándékosan tettük, meg vannak a saját BM feladataik is, másik vetület, hogy a kerületben különböző társadalmi szervekkel koordinációs szere­pet töltenek be; töltsék tehát be elsősorban koor­dinációs feladatukat, kötelezik őket a BM feladatok, jelentŐ3 társadalmi szerepük van. VITA: Ambrus elvtárs: Az anyag nagyon elgondolkoztató, eléggé jól vetiti a meglévő állapotokat. A további tennivalók ismertetése olyan, amely segíti az e területen való előbbrelépóst. Nagyon helyesen állapítja meg az anyag, hogy a fella­­zitási politika hazánkban két sebezhető pontot talál, ezek: az ifjúság és az értelmiségi réteg. (p i ' *

Next

/
Oldalképek
Tartalom