Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1966-09-15
rie#»ew*w«wW ‘* 1 f 2 I | I keletkeznek ifjúsági szövetségünk jellege és szer- eszmei-politikai munka időszerű feladatainak meg./. vezeteinek tevékenysége között. A sokoldalú szer- oldáséi a. vező munka nem mindig párosul kellő eszmei- 1. A háború és a béke, a társadalmi haladas es politikai tartalommal. Gyakran lehet találkozni a reakció erőinek nemzetközi harca, valamint a politikai érzéketlenséggel, ébertelenséggel, bátor- szocializmus építésének jelenlegi szakasza nagyo >> talansággal és szenvedélytelenséggel, még a hiva- politikai helytállást és aktivitást igenyel a Kis -tásos ifjúsági vezetőknél is. Az önművelés és az tagjaitól. Gazdasági, társadalmi, kulturális lcladaérdeklődés arányai eltorzultak az ideológiai, poli- taink eredményes megoldása nemzeti érdekünk cs tikai ismeretek gyűjtésének rovására, ezen belül önként vállalt nemzetközi kötelezettsegunk. A kois háttérbe szorult a marxizmus-leninizmus kiasz- zömbösség, az álobjektivitás, a kritikáikul nyugatszikusainak tanulmányozása. imádat és az ellentétes ideológiák küzdelmének le, , , , , b^csülése árt a nemzet erdőkéinek, megnehezíti a Az eszmei-politikai . munkásosztály pártjának forradalmi harcát a szófogyatékosságai közül legszembetűnőbbek a KISZ d , gvőzelméért. A hazafiságot minden körvezető testületek és alapszervezetek munkastílusa- ^ a né gJalóságos érdekeinek önzetlen szolgálata bán keletkezett aranytalansagok. bizonyítja. Ezért a KISZ minden tagjának tudnia a) Különösen szembetűnő, hogy amíg a KISZ hil^deÍnie kell. hogy a szocialista hazafiság egyet tevékenysége szélesedett a gazdasági epitomunka a szocialisla Magyarország megteremtéséért térén, viszonylag elmaradt a szükségletektől az i gyakorlati harc vállalásával, a haza védelideologiai munka fejlődésé. nőnünk forradalmi hagyományainak ápo-Pr.A KISZ ,yezfő tlflÜlete;. a.z. cs.^0i- lásával, és a forradalmi örökség megvalósításával, politikai nevelését gyakran ehn esettnek vélik a szodalista haza iránti hűség tudatos és tevé« - hosszú időre szóló helyes irányelvek kidolgozása- ■ harcot Ríván a kapitalista társadalmi, gazdával és megvitatásával. Nem fordítanak eleg figyel- ■ dwer a burzsoá ideológia és a nemzetközi met az irányelvek megvalósítására a gyakorlatban. imperializmus agresszivitása ellen. Korunk iíjósáéi Az agitációt és a propagandát gyakran össze- ga a kapitalizmus és. a szocializmus világméretű tévesztik, a politikai munkát a KISZ-oktatásra szű- harcának részese. Ifjúsági szövetségünk nevelőkitik, és elhanyagolják az agitációt, az ifjúsági tö- munkája erősítse azt a meggyőződést, hogy nomzemegek mindennapi meggyőzését, a politikai él- lünk sorsa és felemelkedése elválaszthatatlan a ményt nyújtó akciók szervezését. világ haladó erőinek küzdelmétől az imperializmus d) A nevelőmunkában sokszor egyoldalúan csak ellen, a kommunizmusért. Nevelje az iljúságöt a azt hangsúlyozzák, hogy mire kell nevelni az ifjú- hazai és nemzetközi forradalmi erők: a SzovjclsíVgot. Lényegesen kevesebb gondot fordítanak unió, a szocialista országok; a kommunista cs munarra, hogy a fiatalok véleményét igényeljék és káspártok megbecsülésére és szeretőiére; a nemzeti figyelembe vegyék •— legalábbis az őket közvet- fölszabadító mozgalmak iránti szolidaritásra, lenül érintő - társadalmi kérdések vitájában és A KISZ.szcrvezotck politikai agitációs tevécldonteseben kcnvscgiikkel neveljék a KISZ-tagokat arra, hogy e) A nevelomunka es a KISZ masa anyu te.' - hazai és nemzetközi osztályharc minden lényeges kenységének halasat időnként csökkenti a burok- csem6nyérc reagáljanak. Konkrét jelenségeiben ratizmus és_ prakticizmus, a statisztikai szemlelet lopxvzJk le az imperializmus népellenes tetteit, és az öncélúság. . fellazító politikáját, a szocializmus építését zavaró A KISZ VI. Kongresszusa es központi bizottsága ^ ismertessék a párt politikáját, nevel- a Párt ideológiai irányelveivel összhangban - ^ ’ á t gazdasági, társadalmi credmémcgfclelően elemezte az ifjúság es a KISZ helyzc- . k megbecsülésére. Mutassák meg az cllenttét, eszmei-politikai munkáját. Bár a fogyatékossá- mondasok okult és összefüggéseit, hogy reális kép gok és ellentmondások egy részé jelenleg is be- a]akuljon ki a Halálokban a mai valóságról, hogy folyásolja ideológiai munkánk hatékonyságát, eied felismerés szilárd meggyőződéshez, aktív társamenyesen indult az 1965/66. évi akcióprogramok ‘ mikai cselekvéshez vezessen. A gyors, végrehajtása, növekedett a KISZ-tagok társadalmi, konkrét és szenvedélyes agitáció eredményeként politikai aktivitása. A KlSZ-vezelok többségé ^ KISZ munkájának hatékony eszközeivé válhatmindinkább felismeri, hogy minden bizottság es nafe a megválasztott jelszavakhoz kapcsolódó alapszervezet annyi fiatalt tud a kiadatok vég- poütilcai akciók. 1966 második félévében tovább főhajtására megnyerni, amennyit nap mint nap folytatjuk a „Vádoljuk az imperializmust!” akciót, meggyőz. Különösen a ..Vádoljuk az imporializ- . vietnami őrséget” tartunk, melynek keretében must!” akció sikere arra ösztönöz, hogy ezen az minden KISZ-szcrvezet feladata, hogy leleplezze úton keressük politikai munkánk további lejlesz- ^ imperializmus háborús agresszióit és ideológiai lésének lehetőségét. diverziöját: ismertesse a magyar internacionalisták életét és tetteit; bizonyítsa a szabadságáért Az ideológiai munka néhány időszerű feladatáról felkelt vietnami nép legyőzhetetlenségét, es az alapvető honvédelmi ismeretek elsajátításával no-A VI kongresszus határozatai, a központi bízott- vélje ifjúságunk harckészségét. A pártkongresszusi Ság nevelési irányelvei és az ideológiai munkával munkaverseny lejlesztesevel .kongresszus hóm pkapcsolalos állásfoglalásai helyesen jelölték meg pal”, „kongresszusi körökkel es „iljusag paila, feladatokat, melyek újraértékelésére most nincs mentekkel" növeljük iljusagunk reszve elet a pait szükség A KISZ kommunista jellegének erősítő- politikájának megvalósításában, . u eső négy«se ideológiai hatásának növelése, és a szélsőséges évében, a hazunk sorsának alakulóban jelentős nézetekkel vívott harc azonban megkívánja, hogy szerepet játszó történelmi évfordulók (mumus la., szervezeteink nagyobb figyelmet fordítsanak az március 21., es április 4.) idejön, torradalmi llju-3