Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1962-02-22
I • ! -5 - í vegyék be az elvtársak az anyagba. A L. Fonó P.13.-a igen komolyan és°felelősségteljesen végezte ezt a munkát, uondolom ezt a V.B. is megállapítja, annak ellenére, hogy a vezetesnel kulonbozo akadályok voltak, sokan voltak betegek, mégis mindent megtettek, hogy a^megbeszélés alapján végezzék el ezt a murikat, nhhez adott segítséget a kér. P.B. brigádja, amely az ottani partszervezet munkáját taglalta. A V.B. vitaja akkor éri el a célját, ha sikerül az, hogy a jövőben a dolgozok erezzek, hogytszavuk van a vezetésben. A jelentés azt tükrözi, hogy a L. Fonóban ezt tudjak a dolgozók. Kakuk elvtársnő: A jelentést jónak, részletesnek és sokoldalúnak Tártom.NagyorTsok van ebben a jelentésben annak ellenere.hogy több dolgot hiányoltak az elvtársak. Jónak tartom a jelentest arra, hogy kibővítve az itt elhangzottakkal a felsőbb partszervnek képet tudjon adni. Nagyon fontos, hogy ebből az anyagból az anyag elemzése alapos legyen, mert ennek alapjan határozzak meg a felsőbb szervek a határozat végrehajtásának állását, l-ontos, hogy reálisan lássunk egye3 jelenségeket, hogy helyes, gyakorlati következtetéseket tudjunk levonni. A különböző üzemek kozott alapvető különbségek nincsenek a dolgozók^véleményét illetően. Azonban vigyázni kell, hogy a következtetéseket általánosíthatjuke vagy sem* Az életszínvonallal kapcsolatban alláLunositanl lehet, hogyha dolgozók megelégedettek, kivéve egyes cikkekkel_kapcsolatban. Én a magam részéről nem merném egyértelműen leírni, hogy az üzemben nincs értelmiség ellenes hangulat. Nagyon sok ilyen probléma van, ami azt mutatja, hogy ezen változtatni kell. A Pol.Biz. szeptemberi határozatát az emberek többsége tudomásul vette, nem mondanám azt, hogy egyetértettek a többségét illetően. En a tudomásul vétel mellett vagyok. Még a párttagok sem mind örültek neki. Egyetértés ott volt, azon a területen, ahol a legkevesebb változást kellett végrehajtani. Többségében nagyon nagy munkát kellett kifejteni annak érdekében, hogy megmagyarázzuk a Pol. Biz. határozatának szükségességét. A termelési mozgalmakkal kapcsolatban az alulról jövő kezdeményezést illetően bátran mondanám, hogy növekszik az alulról jövő kezdeményezések száma, de azt, hogy csak teljesen alulról jövő kezdeményezések vannak, azt nem mondanám. Általában van az anyagban több olyan általánosítás, amit kicsit szerényebben lehetne megfogalmazni. Ilyen pl. a fononok magasszáru cipőivel kapcsolatos fogalmazás. Papp elvtársnő: Nagyon sok tanulságot tudtam az anyagból meríteni. Az anyag foglal'kozik közellátási problémákkal, megállapítja, hogy az áraknál vannak problémák. Egyértelműen le lehet szögezni, hogy a élelmiszer cikkekre ez nem vonatkozik, ugyanígy nem vonatkozik a burkolt árdrágítás sem. Probléma a szabadpiaci áraknál jelentkezik véleményem szerint. A zöldség és gyümölcs ellátás térén azt szeretném elmondani, hogy 196o-61-ben Bud.apesti viszonylatban a kerületi közért volt az, aki a legnagyobb mennyiségű zöldségét, gyümölcsöt hozta forgalomba. Ami az áru minőségét jelenti, jelentős változást hozott az, hogy ma már a kerületbe a XIX. kerületi bázisból kapjuk az árut, ami azt jelenti, hogy reggel fél 8 órára már kinn van az áru, az üzletekben. Felveti az anyag a kenyer^ minőségét is. Persze nem akarom azt mondani, hogy nincs probléma ezen a téren, de budapesti viszonylatban jó a kerületben a kenyér. Az anyagban felmerült kérést a gyorskiszolgáló bolttal kapcsolatban nem tudjuk teljesíteni, sőt még a meglevőket is meg kell szüntetni. A büffé kérdését meg tudjuk oldani, ha helységet biztosit a vállalat részünkre. A piaci árakkal kapcsolatban sokat tehetne a piaci felügyelőség, mert x esetben a Közért hívja fel a figyelmüket, hogy miért engedik meg ezeket a kirivásokat. _______________________________ ____________________________________________ * » u