Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1960-03-03
1 Nehézségeket okozott a műszaki dolgozók egy részének idegenkedése..ia a versenytől, Kert a régi tapasztalatok alapján - araikor a verseny szervezése föle.;, adminisztratív utón történt - n sok jdt vágtak egy újabb versenytől. Dolgozóink e téren mássz., előttük jártak. Pártszervezeteink politikai munkája arra igyekezett irányítani a figyelmet, hogy nem minden áron kell versenyt szervezni, többtermelósre vállalást tenni, hanem elsősorban a minőségre, a gazdaságos termelésre és csak ott, ahol erre a 1, hot őség és a feltételek is adva vannak, n Meg kellett győ zni pártszervezet óinkét hogy nem kö zve ti tan feladatudk a verseny szervezése, át kell adni a munkát a szakszervezeteknek, hogy ők végezzék el nemcsak a szervezési feladatokat, hanem részben a verseny szervezését elősegítő politikai munkát is. figyelmet kellett fordítani a nők felé, mert egy részük felt a nagyobb feladatok vállalásától. Az asszonyoknál különböző érzelmi motívumánál értünk el oált. Kezdetben nehezen kapcsolódtak be, azonban a politikai munka hatására egyre nagyobb részük tett különböző felajánlást ;s különösen a régi szakmunkások példamutatóan dolgoznak. ''~s A szociálist a brigádok megalakulásának egyen párt és gazd asá.,1 vezetői nem látták Jelentőségét, és kezdetben nem is segítették. Ezt a mozgalmat a pár-tszervez etek karolták fel, támogatták a kezdeményezést, felhívták a szakszerv aet és a KISZ figyelmét a politikai agitáoió ez irányban való vitelére, Éhnek alapján különösen kitűnt a szocialista brigádok szervezésében a KISZ. Gazdasági vezetőink egy részének politikára,,ntea munkája. Sokszor kommunista gazdasági vezető is szívesebben szervez, tervet készit, de hogy politizáljon is, azt nagyon nehéz elérni. Igazgatóink, műszaki vezetőink egy része komoly segítséget nyújt a pártszervezeteknek, de sok olyan gazdasági vezető van, akiknél többszöri foglalkozás után sem tudjuk elérni, hogy területén szakmai munkáját politikai feladatok meghatározásával kösse össze. ■ / ( _____________^ ■ i ' -----— a ' -