Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1960-12-01
I l . * ~ 2 -Nem kedvező a helyzet a L0 Kartszalagban sem, ahol a balesetek szama ugyan—csak 3—mai csökkent, azonban a kiesett munkanapok szama közel kétszer annyi, mint az előző háromnegyedévben és túlhaladta mintegy 25%—kai az előző év összes kiesett munkanapjainak számát„ A kerület üzemei közül legrosszabb a helyzet a Téglagyárban, anol a balesetek száma az előző háromnegyedévvél szemben 5c%~kal emelkedett és mintegy 11%-kal több-már a harmadik negyedévben,_mint a tavalyi egész évben volt, A kiesett munkanap ok ^szúrna közel loo%-os emelkedést mutat és a tavalyi egesz évinél is 154%—kai több* A Paárugyárban a balesetek száma mintegy 1/3-ára csökkent a bázishoz képest, azonban a kiesett munkanapok szama közel 2o%—kai emelkedett. Lényeges javulást mindössze az Epitőgépgyárban tapasztalhatunk, ahol a balesetek szama a tavalyinak mintegy felére csökkent és a kiesett munkanapok száma is kevesebb, mint az előző időszak ~o %-a, A balesetek miatt kiesett munkanapok számának növekedését a brigád velemenye szerint nem indokolhatja az az esetleges kifogás, hogy a tavalyihoz képest a munkáslétszám a balesetek miatt kiesett napoknál nagyobb százalékban /5,2%/ emelkedett, O Egyes vállal átoknál mutatkozó helyzettel külön foglalkozunk, azonban már most■megállapíthatjuk, hogy vállalatainknak ezzel a kérdéssel a-II0 ötéves tervben lényegesen intenzivebben kell f oglal kozni ok A vállalatokat egyenként vizsgálva, észrevételeinket a következőkben tesszük megg Kist ext Általános tapasztalatunk az volt, hogy a művezetők és egyes műszaki vezetők sok esetben zaklatásnak veszik-a munkavédelmi' rendeletek betartására tett figyelmeztetéseket. Úgy a Kistextben^ mint_a többi füzemben is a vizsgálat során megállapítottuk, hogy az uj^dolgozók kioktatása minden esetben megtörténik. Minden dolgozónak az aláirása a vállalatok birtokában van arra vonatkozóan, hogy a baleseti oktatás megtörtént. Azonban a dóig,zok sok esetben a gyakorlati oktatás ellenére sem tartják be a legminimálisabb balesetvédelmi előírásokat, A Kistextbcn ez évben 71 esetben volt baleseti fegyelmi tárgyalás, ebbel lo esetben szabálysértést, 4 esetben vigyázatlanságot, 1 esetben a dolgozó saját figyelmetlenségét állapították mog7 56 esetben pedig megállapítást nyert, hogy a balesetet előre nem lathato ok idézte elő0 ^ és ^fiatalkoruakra vonatkozó rendcletek közül a súlyhatárok ^bet apasavai van probléma az üzemben. Nagyobb sulyok mozgatásával túllépik az engedélyezett súlyhatárokat. Ez a hengerek a;1 e_s beemolesevelvalamint az anyagmozgatással kapcsolatos. Problémát okoz a Kistextben az is, hogy a kikészítő, bolyhozó, mángorló, rnoso? stb^ üzemben többnyire nődolgozokat foglalkoztatnak^ mert ide férfiakat az alacsony bérkategória miatt nem kapnak* ív.moly nehézség mutatkozik az üzemi fürdő, mosdok takari— tasa, valamint foitótlenitése terén,, Ennek oka, hogy a takarítói munkakörökben osak alctcsonyabb berü és csökkent képességű dől— gozokat tud a vállalat alkalmazni. Az üzemok takarításával fog- 1 al a v. z o dől gv zok közül ez ért sokon betegállományban vannak és > » wM