Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.23.a/3)

1985-03-19

' f I— “I í - 3 -Különösen fontos az új gazdasási szabályozók működésének, hatásának elemzése és az új vállalatvezetési testületek meg­alakításával, munkájával Összefüggő tapasztalatok feldolgozá­sa, érdemi hasznosítása gazdaságpolitikai irányító munkánkban. A gazdálkodó egységek körültekintő tervező munkával készítsék I elg új középtávú tervüket. A VII. ötéves tervidőszak megalapo­zását biztosítsák 1985- évi jó munkájukkal és eredményeikkel. Ennek érdekében is fordítsanak nagy figyelmet a kiemelt kormány­­programokhoz kapcsolódó helyi feladatok megvalósítására. Nagy szükség van a társadalmi tulajdon védelmének fokozására, a környezetvédelem erősítésére. Kiemelten fontosnak tartjuk a munkahelyi fegyelem megszilárdí­tását. E célok megvalósítása, biztosítása a gazdasági vezetők és a pártszervezetek komoly feladata, de nélkülözhetetlennek tartjuk, kérjük és igényeljük a helyi társadalmi és tömeg­szervezetek, munkáskollektívák, brigádok hatékony szerepválla­lását, közreműködését is. A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny-vállalások sikeres teljesítése járuljon hozzá a népgazdaság, a vállalati, üzemi, szövetkezeti, intézményi kollektívák ez évi feladatainak minél eredményesebb megvalósításához. 2. A VÁROSPOLITIKAI MUNKA FELADATAI A kerület töretlen fejlődése érdekében mindent el kell követ­ni, hogy , kerületfejlesztésre vonatkozó tervek - a középtávú tervvel egyezően - megvalósuljanak. Széles körű és alapos elő­készítő munkával biztosítani kell a VII. ötéves kerületfejlesz­tési tervkoncepció kialakításé;, majd erre alapozva a Vll.otévos terv elkészítését. \íc ________

Next

/
Oldalképek
Tartalom