Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1981-10-27
I Í 1 - 18 -A pozitív változás alapja a helyi vezető szerep mind teljesebb betöltése. Ez pedig csak a pártszervezetek és minden egyes párt^ tare felelős és tudatos részvételével érhető el. Ezért is nagyon fontos, hogy végrehajtsuk a XII. kongresszus határozatában foglal tálcát : "a párt minden tagja példamutatóan teljesítse kötelességét, éljen jogaival, hiánytalanul tartsa meg a szocialista erkölcs normáit a párt és állami fegyelmet ... ... a párt politikájának megvalósításában a tüiuegkapcsólatok erősítésében döntő szerepük van az alapszervezeteknek, amelyek rendelt été sültnek megfelelően tevékenykednek." De a változás feltétele az is, hogy kellő tájékoztatással, nyílt munkastílussál biztosítsuk, hogy o vezető szerep betöltésének VALÓSÁGOS mértékét dolgozóink széles köre MEGISMERJE. A javítás lehetséges módja lehet, hogy a pártszervezetek vezetői és tagjai kihasználják a munkahelyi demokrácia legnagyobb nyilvánosságot jelentő fórumait arra, hogy a helyi, pártliatározatokból adódó feladatokat ismertessék, népszerűsítsék és a végrehajtásukra mozgósítsanak. n./A munkahelyen folyó tevékenység mesritélése dolgozóink körében A 27. és 28. kérdésben a munkahelyen folyó tevékenység legfontosabb összetevőiből választottunk, amelyeket éles megvilágításba helyeztünk azzal, hogy az előmenetel szempontjából kórt ült értékelésüket. A kérdésben megfogalmazott szempont azt is lehetővé teszi, hogy választ kapjuk arra: hogyan ítélik meg dolgozóink a vezetői hármas követelmény helyét, szerepét. Az pedig, hogy a hármas követelmény egy-egy eleme több tényezővel szerepel, biztosítja, hogy árnyalt összképet kapjunk. T f I •