Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1981-05-06
i : i t- 6 . — MKHES elvtára /folyt/: A népgazdaság VI. ötéves terve nyitott, további feladatokat igényel. Az életkörülmények javítására irányuló célkitűzéseket mindenkelen meg kell valósitanurlc. Ezt csak mindennapi termelőmunkával tudjuk elérni. Megállapítja, hogy a kerület kommunistái ehhez a munkához nagy aktivitással állnak hozzá, további jó munkát kivánt. NAGY elvtárs: A VI. ötéves tervjavaslatot jónak tartja. De félő, hogy az V. ötéves tervhez hasonlóan itt is lesznek olyan feladatok, amelyek nem kerülnek megvalósításra. Két kérdése volt: - lesz-e lehetőség a VI. ötéves^tervben műjégpálya megépítésére és mi lesz a Tátrafűried téri regi művelődési h z épületével. Elmondta továbbá, hogy évek óta szeretnék,^ha megvalósulna a műjégpálya és a kerület lakói szivesen végeznének társadalmi munkát a megépítésében. A "kis nyugdíjasok" nevében elmondta, hogy a nyugdijak emelésénél ne az egységes emelést alkalmazzák, mert igy a nagyobb nyugdijak válnak még nagyobbakká. Továbbá ne legyen lehetőség rá, hogy a "hagy-nyugdijasok" magas pénzért pl. tanácsadóként dolgozzanak tovább. KATONA elvtárs: Elmondta dicséret illeti azokat a tanácsi dolgozókat, akik a tervjavaslatot elkészítették és azokat, akik majd a ve gr ehajtásban részt vesznek, hiszen a kerületfejlesztés közvetlenül a tanács irányítása alá tartozik. á"v A hozzászólásokban nem beszéltek arról, hogy e^feladatok megoldásában mi a pártmunkások feladata. Véleménye szerint a tervjavaslat elfogadása után ismertetni kell minden területen, igy könnyebben tudnak agitálni a feladatok megoldásúra, könnyebb lesz a munkájuk a társadalmi munkák szervezésénél. A körzeti pártszervezetek feladata, megértetni a lakossággal, hogy a kerület már nem tartozik az elmaradott kerületek köze. Mindnyájunk feladata pedig az, bebizonyítani, hogy érdemesek vagyunk arra, hogy ilyen lehetőséget kaptunk kerületünk fejlesztésére. . / . ___________________________________________í __________________________________