Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1972-11-10
I I I ' - 11 -Pedagógiai területen alaposan meg leéli vizsgálni egy-egy intézkedést, ne kelljen visszaírni, mintahogyan az már történt, meggondolt lépésekre van szükség. Nagyon jó a kerület feladatterve, és az ezzel kapcsolatban kialakult vita, mert azokkal a Kérdésekkel foglalkozik, ahol és amelyben a kerületben tennivaló van. A dialektikus összefüggést illetően. Az anyagban nagyon okos dia\ lektikus összefüggés van. Kiemelném az általános iskolai oktatást és ott a nevelés javitását, ez megalapozza a másik feladatot, a fizikai dolgozók gyermekeivel való foglalkozást. Meg kell azt a bizonyos pluszt oldani, amire a többi isráépül. Nagyon tetszett az, ahogy szó volt a pedagógusok munkájának megbecsüléséről. Nemcsak bizalmat szavaz, hanem a maga területén meg is fogalmazza a tennivalókat. ^ Erősíteném a Pártbizottság ilyen irányú törekvéseit. j Az anyagból egyértelműen kiderül, hogy nemcsak ezen a Pártbizottsági ülésen foglalkoztak érdemben a felvetésekkel, hanem már élőbbén is. Megemlítem, hogy pár evvel ezelőtt résztvettem egy tanács- 1 kozáson a Fővárosi Tanácsnál, ahol a fizikai munkások gyermekeivel kapcsolatos legértékesebb felszólalást egy XVIII.kerületi fiatal pedagógus tette. Szükségesnek és jónak tartom azt is, hogy szó esett a szülők és pedagógusok Kapcsolatáról, valamint az iskolák felelősségéről. Hangsúlyozom a szülői ház felelősségét is. Ebben a határozatban fontos szerepet és feladatot kap a szülő. Pontos tehát a megertetes, de a feltételek megteremtése is. Osztályozás törlése, Ez a határozat már rágeobi gondokra reagál.A gyerekeknek próbál segiteni. A minisztérium meghozta a határozatát csak rosszul lett ismertetve. Nem elég tehát megmondani, hanem azt megfelelően le is kell vinni, és itt van a pártszervezetek szerepe és felelőssége. Ha valahol van hát ebben van. Ne bizzuk egy-egy pedagógusra, hogy a maga elképzelése alapján hajtsa azt végre. Le kell ülni a pártszervezettel és egy-egy iskolán belül közösen megbeszélni. Átmenetről, nehéz folyamatról van szó; megjelennek intézkedések, melyek a folyamatot nem mindig ideális szinten biztosítják. Adjon a Pártbizottság nagy segítséget a pedagógusoknak a taggyűlésekre. Ez a téma rendszeresen kell, hogy szerepeljen, nem általában, hanem konkrét módon. A konkrétumok kiválasztása az állami és pártvezetők felelőssége. Anyagi vonatkozást illetően. Az elvtársak nagyon jogosan fogalmazták meg, hogy a továbbiakban is elvárják, hogy a kerület több, nagyobb segítséget Kapjon. Reálisnak kell lenni. A Budapesti Pártbizottságnak is meg van a politikai felelőssége nemcsak a kerületnek. Ez megfogalmazódótt a határozatban, amit ott elfogadnak. Első helyen áll a fizikai dolgozók gyermekeivel való foglalkozás, továbbá a kerületek közötti szintkülönbség. | | A V í 1.—.......................—............... ... ..........— ......... .. 1 . . a ; ■; % .i. . ifef L _________________________________________________________________________________________ [ f