Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.23.a/3)

1969-01-29

■ ' f i«r«t aíMui** •*»•>*—»'.j| I i t 14 A kollektív szerződéssel kapcsolatban- évközben is ellenő­rizni kell a megvalósítást. A tájékoztatás szélesítése fontos feladat. KB határozat született erre vonatkozóan, majd erre visszatérünk, meg-1 tárgyaljuk. A gondoskodás kérdéséről ejtenék egy pár szót. A részese­dési alap csupán nem elég a dolgozókról való gondoskodás­hoz. Meg kell mondanom, hogy 1945-től még nem találkoztam olyan jelenséggel, hogy e;gy igazgatót igy elismertek volna a műhelyekben, mint Kádas elvtársat. Felhoznám a vésnök műhely példáját, melyet ismerek, már előbbi évektől is, tehát tu­dok összehasonlítást tenni a műhely régi munkakörülményei és a jelenlegi között. A munkakörülmények változtatása ott olyan hangulatot teremtett, hogy annak politikai kihatása az üzemre nagyjelentőségű.Meg kell jegyeznem, hogy ebben a műhelyben voltak a legrosszabb szellemű munkások.Itt volt az úgynevezett üzemi "munkásarisztokrácia", akik elzárkóz­tak a többiektől. Ebből a példából is látható, milyen ha­tással van - gazdasági és politikai egyaránt - ha a gazda­sági vezetés figyelmet fordit a munkások körülményeire. Általánosságban ebben van lemaradás. Van olyan problémánk is, hogy a politikai nevelőmunkában nem tudtunk előbbre lépni• A L.Hengerműben is történtek próbálkozások az előre­lépésre, - e tekintetben. Az emberek szemléletép kell első­­sorban változtatni.Ki kell alakítani műhelyenként megfe­lelő közhangulatot. Ez mint feladat jelentkezik a partszerve­zeteknél. Jelentkezik egy bizonyosfoku közömbösség is. Hogy határozhatnánk meg mindezek tudatában feladatainkat? A legfontosabb: - lejutni a legszélesebb rétegekig /vidék­ről bejárók, vidékiek a legelmaradottabbak saját megítélésünk szerint/. 0 0 I j L kj

Next

/
Oldalképek
Tartalom